9. Hosszú az út hazáig...

"Abból amit teszel, 
Abból amit látsz,
Tudom, ha kísértelek,
Te is kísértesz engem..."

(Beyonce)

Blake Zemon

Ki kellett szellőztetnem a fejem a történtek után. Miután bezártam magam után az ajtót, csak bámultam magam elé, aztán meghallottam, ahogy halkan felzokog. Kezem ökölbe szorult a combon mellett, legszívesebben szétvertem volna az első dolgot, ami a szemem elé kerül. Olyasmit láttam az előbb Darcy szemében, amit soha nem szerettem, volna senkiében látni. Félelmet.
És most ez. Bár lennék, annyira jó ember, hogy most azonnal visszamenjek és megvigasztaljam....de nem vagyok az.
Annyira feldühített, amit kérdezett, hogy nem tudtam tisztán gondolkodni, pedig csak egy ártatlan kérdés volt.
- Minden oké Blake? - lenéztem és láttam, hogy Serah tart felém.
- A-aha én csak épp...- idegesen babráltam a kezemben lévő kulcsot.
- Mész valahova? - lépett mellém. - Szólni akartam, hogy moziba megyünk. Jössz ugye?
- Nem hiszem.
- Kár pedig állítólag jó film. Darcy-t is próbáltam már vagy ezerszer hívni, de nem veszi fel a telefont. - mondja idegesen. - Remélem nincs semmi baja.
- Biztos elfoglalt. Vizsgák meg ilyenek. - motyogom és kerülöm a tekintetét.
- Mondasz valamit. Na jó, akkor ha nem jössz mi mentünk! Majd jövünk. Szia.
- Szia. - nekem is el kell tűnnöm egy időre. Lemegyek és beszállok az autóba és elhajtok.

Darcy Bloom

- Nem hiszem el, hogy az a rohadék képes volt bezárni! - motyogom magamban. Már órák óta csak fel alá járkálok és próbálok kiutat találni ebből a börtönből.
Minek hozott ide? Azért, hogy aztán, a fejemhez vághassa, hogy megbánta? Nincs semmi értelme! Idióta seggfej!
A szobájába voltam és a gardróbba kutattam pótkulcs után.
- Csak érjen haza a szart is kiverem abból az öntelt baromból.
- Gondolom az én lennék. - majdnem szívrohamot kapok, amikor meghallom a hangot mögülem és beverem a fejem az egyik polcba. Baszki. Egyik kezemet a fejemre szorítva sétálok el mellette, a kijárat felé.
- Mégis hová mész? - kérdi dühösen. Még ő van felháborodva? Nem válaszolok csak megyek tovább. Pár lépés után megérzem a kezét a vállamon, és megállít. - Kérdeztem valamit. - ja én is csak kérdeztem valamit... gondoltam magamban, aztán felé fordultam.
- Nem maradok itt. Úgyhogy ne félj nem kell megbánnod semmit. - elrántottam a vállam és a kabátomért nyúltam. Ahogy fogtam volna meg a kilincset átnyúlt felettem és rátenyerelt az ajtóra.
- Azt hittem ezt már megbeszéltük! - kiabál.
- Nem ezt csak egyedül beszélted meg magaddal! - kiabálok vissza. Nem érdekelt, hogy a többiek meghallják, most legszívesebben belevágtam volna a fejét az ajtóba. - Engedj ki! Nem vagyok a tulajdonod, nem mondhatod meg mit csináljak! - már lendítettem volna a térdem, hogy tökön rúgjam, de észre vette mit akarok csinálni és arrébb ugrott. Egy gyors mozdulattal bezárta az ajtót és a kulcsot meglengette előttem.
- Azonnal add ide! - vigyorogva hátrál, elhúzza a csípőjétől a melegítőjének és az alsónadrágjának a gumiját, majd beleejti a kulcsot.
- Gyere bébi, ha kell vedd el. - az az aljas rohadék! Teljes erőmmel üvöltve szaladtam neki, de sikerült talpon maradnia és lefognia. Gyenge próbálkozásaimat, amikkel próbáltam valami kárt tenni benne, nevetve, védte ki, míg én már kezdtem fáradni. Jó elegem volt! Sarkon fordultam egy szó nélkül betrappoltam a szobájába. Felmásztam az ágyra és felhúzott térdeimre támasztottam a fejem.
- Na mi van feladtad? - dőlt neki az ajtófélfának és onnan figyelt. Nem válaszoltam.
- Nem szólsz hozzám? - a szemem sarkából láttam, hogy beljebb jön. -  Nem gondolod, hogy ez egy kicsit gyerekes Darcy? - továbbra sem válaszoltam csak bámultam magam elé.
- Hát jó, akkor a saját módszereimmel kell, hogy szóra bírjalak. - egy pillanattal később már az ágy végében volt feltérdelt rá, megragadta az egyik bokám és kirántotta a fejem alól. Hanyatt feküdtem az ágyon és mozdulatlanul néztem, ahogy felém mászik. Vigyorogva néz le rám, az egyik kezét felhozza az arcomhoz és elsimít egy kósza tincset. Szemem kikerekedik, amikor arca egyre közelebb kerül az enyémhez, most már a sokktól nem tudok megmozdulni és reagálni, csak lehunyom a szemem, de a szám helyett a nyakamon érzem meg meleg leheletét. A hideg futkos a hátamon és akaratomon kívül gyorsabban kezdem szedni a levegőt. Puha ajkai a nyakamat érintik, és ezzel egy időben kinyílnak a szemeim és egy nyögés hagyja el a torkom. Csak játszik! Ne feledd! Mondtam magamnak, bár az agyam teljesen eltompult. Egyik kezét becsúsztatta a pólóm alá és hatalmas kezével végig simított a hasamon egészen a mellemig, amit most nem fedett melltartó, mivel még mindig a tőle kapott "pizsamába" voltam. A mellem pont belefért a tenyerébe és most, azokat markolászta. Erősen ziháltam, miközben ujjaimat a hajába fúrtam és meghúztam, most rajta volt a sor, hogy mélyen rekedtesen felnyögjön. Fogát végighúzta a kulcscsontomon, amibe egész testem beleremegett.
- Blake...- suttogtam, mire ő felkapta a fejét és levigyorgott rám.
- Nyertem. - először nem értettem mire gondol, de aztán tudatosult bennem ennek az egésznek az előzménye.
- Te rohadék. - szűrtem ki a szavakat a fogaimon keresztül és lelöktem magamról, már indultam volna el, de megfogta a kezemet és vissza rántott.
- Hé, most meg mi a baj. Nekem nagyon tetszik ez a játék. - vigyorgott. - És ahogy észre vettem neked is.
- Engedj el. Haza megyek. - egyből ráfagyott az arcára a vigyor és erősebben fogta a kezem.
- Blake, van egy kis mosó....- lépett be a semmiből Serah a szobába. - porod..? - fejezte be a mondatot elkerekedett szemekkel. - Hát itt meg mi folyik? - tette karba a kezét, úgy nézett ki mint egy épp a gyerekeit leszidni készülő anyuka.
Az arcom láng vörösre pirult és próbáltam Serha tekintetét kerülni.
- Darcy hozzánk költözik. - szólalt meg végül Blake.

8. Egyáltalán nem vagyok jól

"Bárcsak amnéziásan ébrednék, és elfelejteném azokat az apró kis dolgokat..."
(5 Seconds of Summer)

-Veled is? Ezt meg,  hogy érted? - bekanyarodtunk az utcájukra. - Blake? - semmi válasz. Befordult a felhajtóra és leállította a motort. - Válaszolnál? Ki? Kivel csinálták ugyan ezt? - nem nézett rám. Két keze még mindig a kormányt fogta és feszülten bámult ki a szélvédőn. Kicsivel később felém fordult, és zavarba ejtően végigmért.
- Nem fontos. Gyere menjünk be. - már be is csapta maga után az ajtót, de én nem mozdultam. Kinyitotta a az én oldalamon lévő ajtót  és várta, hogy szálljak ki.
- Én nem megyek be így oda. - mutattam az arcomra.
- Darcy, idekint mínusz 20 fok van és halál sápadt vagy, ráadásul lázad is van. Kapd össze magad és gyere. - továbbra sem mozdultam, ő meg egy hatalmas sóhajjal leguggolt elém és várt.
- Blake nem maradhatok itt. - suttogtam, és ezt egy múlni nem akaró köhögő roham követte. A vonásai ellágyultak, ahogy megsimogatta a karom.
- Komolyan gondoltam, amit nemrég mondtam. Nem engedlek vissza. - a hangjában nem volt semmi parancsoló, inkább gyengédség csengett szavaiban. 
-Blake nem állíthatsz be velem sebes arccal hozzátok, hogy itt maradok. Egyből tudnák mi történt és én nem akarom, hogy tudják, érted? - hadartam kétségbeesetten. Egy ideig elgondolkodva bámult maga elé aztán egy halvány mosoly kíséretében a szemembe nézett.
- Akkor egy kis ideig elbújtatlak. - könnyek kezdték áztatni az arcom, tudtam, hogy túl gyenge vagyok.
- Blake vigyél haza kérlek. Ha Matt megtalál....- csuklott el a hangom, már szinte alig láttam a könnyeimtől.
- Darcy nem fogom hagyni, hogy az a faszkalap még egyszer hozzád érjen. - megfogta a kezem és elkezdett kihúzni az autóból. - Van egy üres szobám, ez a folt a szemed alatt 2 nap alatt elmúlik, a szádra meg azt mondjuk véletlen ráharaptál. - elmosolyodott. - El fogják hinni mind tudják, hogy béna vagy. - egy gyenge mosoly kíséretében bele boxoltam a kezébe.
- Oké, de hogy megyünk be anélkül, hogy észrevennének? - kiszálltam a kocsiból, Blake mögém nyúlt és becsukta az ajtót majd legnagyobb meglepetésemre megfogta a kezem és elindult az ajtó felé.
- Nincsenek itthon. Kimentek a nyaralóba. Jól vagy? - fogta meg mind két vállam, amikor látta, hogy egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyom. Bólintottam és mentem tovább, még mindig a kezét fogva.
A lakásban majdnem olyan hideg volt mint kint, vonakodva vettem le a kabátom.
- Kapcsolok fűtést, és engedek neked vizet.
- Köszi. - mondtam vacogó fogakkal és leültem az egyik székre az asztal mellett. Nehéz puha valami nyomta a hátamat, aztán felnéztem és láttam, hogy Blake egy pokrócot terít a hátamra. Rámosolyogtam ő meg eltűnt a fürdőszobába. Hallottam, ahogy a víz elkezd csobogni, ami csak elálmosított. Letettem a fejem az asztalra és jobban magamra húztam a takarót. Kimerültnek és gyengének éreztem magam, csak arra vágytam, hogy aludhassak végre.

Blake Zemon

Amikor vissza mentem Darcyért, láttam, hogy elaludt. Oda sétáltam hozzá, hogy felébresszem bár egyáltalán nem akartam. Olyan ártatlanul aludt. A sebes szája egy kicsit ki volt nyitva és azon keresztül szedte a levegőt.
- Hé. - simogattam meg a hátát. - Gyere kész a víz. - mondtam mikor kábán felemelte a fejét és rám nézett. Alig bírta nyitva tartani a szemeit és a betegség tisztán látható volt az arcán. Felemeltem a székről és a fürdőszobába vittem, majd leültettem a kád szélére.
- Langyos vizet engedtem, hogy egy kicsit levigye a lázad. - az arcáról leolvasva nem hinném, hogy értette mit mondok, csak aludni szeretett volna már. - Tettem neked a szennyesre törülközőt meg pár ruhát. - bólintott én meg magára hagytam.
Mivel csak az egyik szobában volt ágy, ezért oda pakoltam be plusz takarókat. A radiátorok már kezdték felfűteni a szobákat. Kimentem a nappaliba és bekapcsoltam a tévét. Megálltam egy zenecsatornánál és bedőltem a kanapéra.
Az egyik kedvenc számom ment a tévében, amit halkan dúdoltam, amikor meghallottam a csörömpölést a fürdőszoba irányából.
Felálltam és az ajtóhoz siettem.
- Darcy minden rendben? - a fülemet az ajtóra tapasztottam, hogy jobban halljam a választ.
- I-igen. - mondta elgyötört hangon.
- Baj van? - a kezemet a kilincsre csúsztattam. Semmi válasz. - Darcy!
- Csak elcsúsztam, nincs semmi baj.
- Van rajtad ruha?
- V-van. - válaszolt halkan. A földön ült és a térdét vizsgálta, amikor beléptem. Csak a pólóm volt rajta, a haja vizesen omlott a vállára. Olyan volt mint egy pici manó.
- Vérzik. - nézett fel rám fájdalmas arckifejezéssel. Bevizeztem egy törölközőt és leguggoltam elé. Óvatosan elkezdtem letörölni a térdéről a vért, mire felszisszent és megremegett a lába.
- Téged aztán tényleg messziről kerül a szerencse. - mosolyogtam rá, ő meg erre elpirult. Be kell valljam tetszett, amikor zavarban volt. Késztetést éreztem rá, hogy kisöpörjek egy vizes tincset a szeméből, de még sem tettem. Rá se kellett néznem, tudtam, hogy végig engem néz. Amikor végeztem beledobtam a törölközőt a mosdókagylóba és felkaptam a földről Darcy-t.
- Tudok egyedül is menni. - tiltakozott, de nem kapálózott, hogy kiszabaduljon. Ahogy letettem az ágyamra felcsúszott a póló és kilátszódott alóla a fekete boxerem, amit kiraktam neki.
- Jól állnak neked a ruháim. - vigyorogtam rá, pont amire számítottam, teljesen elvörösödőt. - Húzás az ágyba!
- Ez a te szobád? - nézett körül az eléggé üres szobán. Csak az ágy mellette egy kis éjjeli szekrény és egy gardrób volt benne. Bólintottam. - Miért ilyen üres minden?
- Ezt, hogy érted? - döntöttem oldalra a fejem, bár pontosan tudtam, hogy érti.
- Az egész lakásba csak egyetlen egy kép van. Annyira...személytelen az egész. - felkapta rám a fám a fejét elkerekedett szemmel, - Mármint nem baj, meg semmi csak...
- Semmi baj. Tudom, de ez így jó. - mondtam halkan. A köztünk beálló hosszú csendet Darcy törte meg.
- Nem akarlak kitúrni az ágyadból, jó lesz nekem a kanapé. - már állt volna fel, de visszatoltam az ágyra.
- Nem, itt maradsz!
- De...
- Elliott át szokott, hozzám járni hűtőt fosztani, azt akarod, hogy észre vegyen? - egy apró mosoly húzódott a szájára és megrázta a fejét. - Takarózz be! - még kiszedtem pár holmit a szerkényből és már indultam volna ki a szobából, amikor visszafordultam, hogy megkérdezzem nem-e éhes, de már csukva volt a szeme és lelassult a légzése...elaludt.

Darcy Bloom

- Nem vagyok éhes. - mondtam Blake-nek, amikor ágyba hozta nekem a gőzölgő levest.
- Viszont még mindig beteg vagy, szóval kurva gyorsan edd meg! - mutatott az előttem lévő ételre. Oda lépett mellém és tenyerét a homlokomra tette. Homlok ráncolásából ítélve még mindig nem ment le a lázam. Megfogtam a kanalat és elkezdtem enni a forró levest. Leült az ágy szélére és onnan bámult. Rohadt idegesítő volt. Próbáltam nem rá figyelni, úgyhogy inkább a tányéromat néztem.
A kanál kiesett a kezemből, amikor hideg hüvelykujjával végig simított a folton a szemem alatt.
- Már kezd gyógyulni, holnapra már alig fog látszódni. - mosolygott rám gyengéden. - Nem csak az arcodat ütötte meg ugye? - hangja rekedt volt és nem is nézett rám.
- Nem. - suttogtam.
- Blake! Ugye van kajád, mert azok a mocskok éheztettek! - kikerekedett a szemem, ahogy meghallottam Elliott hangját. Blake a nyitott szoba ajtóra pillantott és azonnal felállt, de még mielőtt kiment volna oda tátogta, hogy maradjak. Nem mintha mentem volna utána, vagy ilyesmi. Rám csukta az ajtót. Beszélgetésük zaja beszűrődött az ajtón keresztül.
- Úúú leves! Imádlak.
- Elliott engedj el! Mi ez már megint a füledbe?
- Fültágító. Jó mi? - mondta vidáman Elliott.
- Nagyszerű. - válaszolt Blake lekezelően. Megmosolyogtam a beszélgetésüket. Felálltam, hogy kinyissam az ablakot, mert a levegő már teljesen elhasználódott. Ahogy próbáltam magamról lehámozni azt a több ezer takarót véletlen levertem az éjjeliszekrényről a lámpát, ami legnagyobb pechemre kerámia volt és most darabokban hevert a földön.
- Baszd meg. - szitkozódtam halkan.
- Ez meg mi a szar volt? - hallottam meg Elliott hangját.
- Ööö...tegnap raktam fel egy képet a falra biztos rosszul fúrtam fel.
- Ez elég para. Az is lehet, hogy egy szellem volt! Nem nézed meg?
- Szellem az az idióta fejed. - nevetett Blake.
- Komolyan mondom!
- Tudod mit lehet igazad van. - mondta halál komoly hangon Blake. - A múltkor is magától kinyílt az a szekrény ajtó, ami a fejed fölött van. - hangos nevetés szűrődött be.
- Ne szopass már!
- De ha egyszer annyira hülye vagy. - egy ideig még beszélgettek, aztán hallottam, hogy csukódik a bejárati ajtó.
- Mi volt az a....- jött be Blake, de nem fejezte be a mondatot mert meglátta a már összeszedett darabokat.
- A te hibád! - az ágyon ültem és onnan lógattam a lábam. - Ha nem raksz rám annyi takarót ez most nem történik meg.
- Aha. - vigyorgott és megfogta a darabokat és kisétált velük a konyhába, hogy kidobja. Leugrottam az ágyról a hideg padlóra és utána mentem.
- Még betegebb akarsz lenni? - nézett le csupasz lábamra.
- Már sokkal jobban érzem magam. - mosolyogtam rá és leültem a konyha székre.
Az ajtóhoz sétált és bezárta azt.
- Furcsa veled egy helységben lenni csak így...kettesben. - megfordult és leült velem szemben.
- Miért? Félsz tőlem? - mosolyodott el.
- Nem csak...nem beszéltünk valami sokat. Alig ismerlek. Jó, a többiek meséltek rólad meg minden, de akkor is amikor itt voltam te mindig kerültél. Bár tudom mi lehetett az oka. Ennyire dühös vagy rám? - miközben beszéltem arcáról fokozatosan tűnt el a mosoly, és most már nyomát sem lehetett látni.
- Igen. Engedned kellett volna, hogy segítsek neked. Nem kellett volna ilyen sokáig tűrnöd.
- Mi történt vele? - kérdeztem halkan, de nem mertem a szemébe nézni.
- Kivel?
- Amikor a kocsiban voltunk tegnap azt mondtad "Nem fogom engedni, hogy veled is ez történjen." Mi lett vele? - alig mertem felemelni a fejem, de végül megtettem. Ahogy megláttam az arcát egyből megbántam, hogy ezt kérdeztem. Állkapcsa megfeszült kezei ökölbe szorultak.
- Neked az legyen mindegy! - felállt és az az ajtó felé indult.
- Blake? - megállt, de nem nézett rám. Felálltam és egy lépést tettem felé. Meg kell kérdeznem. Túl sok bűntudat volt a szemében, és ez gyanús volt számomra. Összeszedtem minden bátorságom és remegő hangon megkérdeztem.
- Te bántottad azt a lányt? - amikor megfordult forrt a düh a szemében. Észre se vettem, hogy hátra felé lépkedek csak, amikor nekimentem a kanapénak. Egész testemben megremegtem, amikor felém mozdult, erősen megragadta a csuklómat és teljesen nekinyomott a bútornak.
- Soha...soha egy újjal sem értem hozzá. Érted? Hogyan is tudtam volna ártani neki? - nevetett fel fájdalmában. - Ne akard kihozni belőlem a legrosszabbat Darcy. - suttogta rekedt hangján. A szabad kezét felhozta az arcomhoz és onnan elkezdett lefelé haladni a nyakamon, a vállamon míg végül megállt a csípőmnél és egy rántással magához húzott. Lehajolt a fülemhez...a hideg kirázott érzelemmentes hangjától. - A végén még megbánom, hogy idehoztalak. - elengedett és kisétált a lakásból majd bezárta maga után az ajtót.