9. Hosszú az út hazáig...

"Abból amit teszel, 
Abból amit látsz,
Tudom, ha kísértelek,
Te is kísértesz engem..."

(Beyonce)

Blake Zemon

Ki kellett szellőztetnem a fejem a történtek után. Miután bezártam magam után az ajtót, csak bámultam magam elé, aztán meghallottam, ahogy halkan felzokog. Kezem ökölbe szorult a combon mellett, legszívesebben szétvertem volna az első dolgot, ami a szemem elé kerül. Olyasmit láttam az előbb Darcy szemében, amit soha nem szerettem, volna senkiében látni. Félelmet.
És most ez. Bár lennék, annyira jó ember, hogy most azonnal visszamenjek és megvigasztaljam....de nem vagyok az.
Annyira feldühített, amit kérdezett, hogy nem tudtam tisztán gondolkodni, pedig csak egy ártatlan kérdés volt.
- Minden oké Blake? - lenéztem és láttam, hogy Serah tart felém.
- A-aha én csak épp...- idegesen babráltam a kezemben lévő kulcsot.
- Mész valahova? - lépett mellém. - Szólni akartam, hogy moziba megyünk. Jössz ugye?
- Nem hiszem.
- Kár pedig állítólag jó film. Darcy-t is próbáltam már vagy ezerszer hívni, de nem veszi fel a telefont. - mondja idegesen. - Remélem nincs semmi baja.
- Biztos elfoglalt. Vizsgák meg ilyenek. - motyogom és kerülöm a tekintetét.
- Mondasz valamit. Na jó, akkor ha nem jössz mi mentünk! Majd jövünk. Szia.
- Szia. - nekem is el kell tűnnöm egy időre. Lemegyek és beszállok az autóba és elhajtok.

Darcy Bloom

- Nem hiszem el, hogy az a rohadék képes volt bezárni! - motyogom magamban. Már órák óta csak fel alá járkálok és próbálok kiutat találni ebből a börtönből.
Minek hozott ide? Azért, hogy aztán, a fejemhez vághassa, hogy megbánta? Nincs semmi értelme! Idióta seggfej!
A szobájába voltam és a gardróbba kutattam pótkulcs után.
- Csak érjen haza a szart is kiverem abból az öntelt baromból.
- Gondolom az én lennék. - majdnem szívrohamot kapok, amikor meghallom a hangot mögülem és beverem a fejem az egyik polcba. Baszki. Egyik kezemet a fejemre szorítva sétálok el mellette, a kijárat felé.
- Mégis hová mész? - kérdi dühösen. Még ő van felháborodva? Nem válaszolok csak megyek tovább. Pár lépés után megérzem a kezét a vállamon, és megállít. - Kérdeztem valamit. - ja én is csak kérdeztem valamit... gondoltam magamban, aztán felé fordultam.
- Nem maradok itt. Úgyhogy ne félj nem kell megbánnod semmit. - elrántottam a vállam és a kabátomért nyúltam. Ahogy fogtam volna meg a kilincset átnyúlt felettem és rátenyerelt az ajtóra.
- Azt hittem ezt már megbeszéltük! - kiabál.
- Nem ezt csak egyedül beszélted meg magaddal! - kiabálok vissza. Nem érdekelt, hogy a többiek meghallják, most legszívesebben belevágtam volna a fejét az ajtóba. - Engedj ki! Nem vagyok a tulajdonod, nem mondhatod meg mit csináljak! - már lendítettem volna a térdem, hogy tökön rúgjam, de észre vette mit akarok csinálni és arrébb ugrott. Egy gyors mozdulattal bezárta az ajtót és a kulcsot meglengette előttem.
- Azonnal add ide! - vigyorogva hátrál, elhúzza a csípőjétől a melegítőjének és az alsónadrágjának a gumiját, majd beleejti a kulcsot.
- Gyere bébi, ha kell vedd el. - az az aljas rohadék! Teljes erőmmel üvöltve szaladtam neki, de sikerült talpon maradnia és lefognia. Gyenge próbálkozásaimat, amikkel próbáltam valami kárt tenni benne, nevetve, védte ki, míg én már kezdtem fáradni. Jó elegem volt! Sarkon fordultam egy szó nélkül betrappoltam a szobájába. Felmásztam az ágyra és felhúzott térdeimre támasztottam a fejem.
- Na mi van feladtad? - dőlt neki az ajtófélfának és onnan figyelt. Nem válaszoltam.
- Nem szólsz hozzám? - a szemem sarkából láttam, hogy beljebb jön. -  Nem gondolod, hogy ez egy kicsit gyerekes Darcy? - továbbra sem válaszoltam csak bámultam magam elé.
- Hát jó, akkor a saját módszereimmel kell, hogy szóra bírjalak. - egy pillanattal később már az ágy végében volt feltérdelt rá, megragadta az egyik bokám és kirántotta a fejem alól. Hanyatt feküdtem az ágyon és mozdulatlanul néztem, ahogy felém mászik. Vigyorogva néz le rám, az egyik kezét felhozza az arcomhoz és elsimít egy kósza tincset. Szemem kikerekedik, amikor arca egyre közelebb kerül az enyémhez, most már a sokktól nem tudok megmozdulni és reagálni, csak lehunyom a szemem, de a szám helyett a nyakamon érzem meg meleg leheletét. A hideg futkos a hátamon és akaratomon kívül gyorsabban kezdem szedni a levegőt. Puha ajkai a nyakamat érintik, és ezzel egy időben kinyílnak a szemeim és egy nyögés hagyja el a torkom. Csak játszik! Ne feledd! Mondtam magamnak, bár az agyam teljesen eltompult. Egyik kezét becsúsztatta a pólóm alá és hatalmas kezével végig simított a hasamon egészen a mellemig, amit most nem fedett melltartó, mivel még mindig a tőle kapott "pizsamába" voltam. A mellem pont belefért a tenyerébe és most, azokat markolászta. Erősen ziháltam, miközben ujjaimat a hajába fúrtam és meghúztam, most rajta volt a sor, hogy mélyen rekedtesen felnyögjön. Fogát végighúzta a kulcscsontomon, amibe egész testem beleremegett.
- Blake...- suttogtam, mire ő felkapta a fejét és levigyorgott rám.
- Nyertem. - először nem értettem mire gondol, de aztán tudatosult bennem ennek az egésznek az előzménye.
- Te rohadék. - szűrtem ki a szavakat a fogaimon keresztül és lelöktem magamról, már indultam volna el, de megfogta a kezemet és vissza rántott.
- Hé, most meg mi a baj. Nekem nagyon tetszik ez a játék. - vigyorgott. - És ahogy észre vettem neked is.
- Engedj el. Haza megyek. - egyből ráfagyott az arcára a vigyor és erősebben fogta a kezem.
- Blake, van egy kis mosó....- lépett be a semmiből Serah a szobába. - porod..? - fejezte be a mondatot elkerekedett szemekkel. - Hát itt meg mi folyik? - tette karba a kezét, úgy nézett ki mint egy épp a gyerekeit leszidni készülő anyuka.
Az arcom láng vörösre pirult és próbáltam Serha tekintetét kerülni.
- Darcy hozzánk költözik. - szólalt meg végül Blake.

8. Egyáltalán nem vagyok jól

"Bárcsak amnéziásan ébrednék, és elfelejteném azokat az apró kis dolgokat..."
(5 Seconds of Summer)

-Veled is? Ezt meg,  hogy érted? - bekanyarodtunk az utcájukra. - Blake? - semmi válasz. Befordult a felhajtóra és leállította a motort. - Válaszolnál? Ki? Kivel csinálták ugyan ezt? - nem nézett rám. Két keze még mindig a kormányt fogta és feszülten bámult ki a szélvédőn. Kicsivel később felém fordult, és zavarba ejtően végigmért.
- Nem fontos. Gyere menjünk be. - már be is csapta maga után az ajtót, de én nem mozdultam. Kinyitotta a az én oldalamon lévő ajtót  és várta, hogy szálljak ki.
- Én nem megyek be így oda. - mutattam az arcomra.
- Darcy, idekint mínusz 20 fok van és halál sápadt vagy, ráadásul lázad is van. Kapd össze magad és gyere. - továbbra sem mozdultam, ő meg egy hatalmas sóhajjal leguggolt elém és várt.
- Blake nem maradhatok itt. - suttogtam, és ezt egy múlni nem akaró köhögő roham követte. A vonásai ellágyultak, ahogy megsimogatta a karom.
- Komolyan gondoltam, amit nemrég mondtam. Nem engedlek vissza. - a hangjában nem volt semmi parancsoló, inkább gyengédség csengett szavaiban. 
-Blake nem állíthatsz be velem sebes arccal hozzátok, hogy itt maradok. Egyből tudnák mi történt és én nem akarom, hogy tudják, érted? - hadartam kétségbeesetten. Egy ideig elgondolkodva bámult maga elé aztán egy halvány mosoly kíséretében a szemembe nézett.
- Akkor egy kis ideig elbújtatlak. - könnyek kezdték áztatni az arcom, tudtam, hogy túl gyenge vagyok.
- Blake vigyél haza kérlek. Ha Matt megtalál....- csuklott el a hangom, már szinte alig láttam a könnyeimtől.
- Darcy nem fogom hagyni, hogy az a faszkalap még egyszer hozzád érjen. - megfogta a kezem és elkezdett kihúzni az autóból. - Van egy üres szobám, ez a folt a szemed alatt 2 nap alatt elmúlik, a szádra meg azt mondjuk véletlen ráharaptál. - elmosolyodott. - El fogják hinni mind tudják, hogy béna vagy. - egy gyenge mosoly kíséretében bele boxoltam a kezébe.
- Oké, de hogy megyünk be anélkül, hogy észrevennének? - kiszálltam a kocsiból, Blake mögém nyúlt és becsukta az ajtót majd legnagyobb meglepetésemre megfogta a kezem és elindult az ajtó felé.
- Nincsenek itthon. Kimentek a nyaralóba. Jól vagy? - fogta meg mind két vállam, amikor látta, hogy egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyom. Bólintottam és mentem tovább, még mindig a kezét fogva.
A lakásban majdnem olyan hideg volt mint kint, vonakodva vettem le a kabátom.
- Kapcsolok fűtést, és engedek neked vizet.
- Köszi. - mondtam vacogó fogakkal és leültem az egyik székre az asztal mellett. Nehéz puha valami nyomta a hátamat, aztán felnéztem és láttam, hogy Blake egy pokrócot terít a hátamra. Rámosolyogtam ő meg eltűnt a fürdőszobába. Hallottam, ahogy a víz elkezd csobogni, ami csak elálmosított. Letettem a fejem az asztalra és jobban magamra húztam a takarót. Kimerültnek és gyengének éreztem magam, csak arra vágytam, hogy aludhassak végre.

Blake Zemon

Amikor vissza mentem Darcyért, láttam, hogy elaludt. Oda sétáltam hozzá, hogy felébresszem bár egyáltalán nem akartam. Olyan ártatlanul aludt. A sebes szája egy kicsit ki volt nyitva és azon keresztül szedte a levegőt.
- Hé. - simogattam meg a hátát. - Gyere kész a víz. - mondtam mikor kábán felemelte a fejét és rám nézett. Alig bírta nyitva tartani a szemeit és a betegség tisztán látható volt az arcán. Felemeltem a székről és a fürdőszobába vittem, majd leültettem a kád szélére.
- Langyos vizet engedtem, hogy egy kicsit levigye a lázad. - az arcáról leolvasva nem hinném, hogy értette mit mondok, csak aludni szeretett volna már. - Tettem neked a szennyesre törülközőt meg pár ruhát. - bólintott én meg magára hagytam.
Mivel csak az egyik szobában volt ágy, ezért oda pakoltam be plusz takarókat. A radiátorok már kezdték felfűteni a szobákat. Kimentem a nappaliba és bekapcsoltam a tévét. Megálltam egy zenecsatornánál és bedőltem a kanapéra.
Az egyik kedvenc számom ment a tévében, amit halkan dúdoltam, amikor meghallottam a csörömpölést a fürdőszoba irányából.
Felálltam és az ajtóhoz siettem.
- Darcy minden rendben? - a fülemet az ajtóra tapasztottam, hogy jobban halljam a választ.
- I-igen. - mondta elgyötört hangon.
- Baj van? - a kezemet a kilincsre csúsztattam. Semmi válasz. - Darcy!
- Csak elcsúsztam, nincs semmi baj.
- Van rajtad ruha?
- V-van. - válaszolt halkan. A földön ült és a térdét vizsgálta, amikor beléptem. Csak a pólóm volt rajta, a haja vizesen omlott a vállára. Olyan volt mint egy pici manó.
- Vérzik. - nézett fel rám fájdalmas arckifejezéssel. Bevizeztem egy törölközőt és leguggoltam elé. Óvatosan elkezdtem letörölni a térdéről a vért, mire felszisszent és megremegett a lába.
- Téged aztán tényleg messziről kerül a szerencse. - mosolyogtam rá, ő meg erre elpirult. Be kell valljam tetszett, amikor zavarban volt. Késztetést éreztem rá, hogy kisöpörjek egy vizes tincset a szeméből, de még sem tettem. Rá se kellett néznem, tudtam, hogy végig engem néz. Amikor végeztem beledobtam a törölközőt a mosdókagylóba és felkaptam a földről Darcy-t.
- Tudok egyedül is menni. - tiltakozott, de nem kapálózott, hogy kiszabaduljon. Ahogy letettem az ágyamra felcsúszott a póló és kilátszódott alóla a fekete boxerem, amit kiraktam neki.
- Jól állnak neked a ruháim. - vigyorogtam rá, pont amire számítottam, teljesen elvörösödőt. - Húzás az ágyba!
- Ez a te szobád? - nézett körül az eléggé üres szobán. Csak az ágy mellette egy kis éjjeli szekrény és egy gardrób volt benne. Bólintottam. - Miért ilyen üres minden?
- Ezt, hogy érted? - döntöttem oldalra a fejem, bár pontosan tudtam, hogy érti.
- Az egész lakásba csak egyetlen egy kép van. Annyira...személytelen az egész. - felkapta rám a fám a fejét elkerekedett szemmel, - Mármint nem baj, meg semmi csak...
- Semmi baj. Tudom, de ez így jó. - mondtam halkan. A köztünk beálló hosszú csendet Darcy törte meg.
- Nem akarlak kitúrni az ágyadból, jó lesz nekem a kanapé. - már állt volna fel, de visszatoltam az ágyra.
- Nem, itt maradsz!
- De...
- Elliott át szokott, hozzám járni hűtőt fosztani, azt akarod, hogy észre vegyen? - egy apró mosoly húzódott a szájára és megrázta a fejét. - Takarózz be! - még kiszedtem pár holmit a szerkényből és már indultam volna ki a szobából, amikor visszafordultam, hogy megkérdezzem nem-e éhes, de már csukva volt a szeme és lelassult a légzése...elaludt.

Darcy Bloom

- Nem vagyok éhes. - mondtam Blake-nek, amikor ágyba hozta nekem a gőzölgő levest.
- Viszont még mindig beteg vagy, szóval kurva gyorsan edd meg! - mutatott az előttem lévő ételre. Oda lépett mellém és tenyerét a homlokomra tette. Homlok ráncolásából ítélve még mindig nem ment le a lázam. Megfogtam a kanalat és elkezdtem enni a forró levest. Leült az ágy szélére és onnan bámult. Rohadt idegesítő volt. Próbáltam nem rá figyelni, úgyhogy inkább a tányéromat néztem.
A kanál kiesett a kezemből, amikor hideg hüvelykujjával végig simított a folton a szemem alatt.
- Már kezd gyógyulni, holnapra már alig fog látszódni. - mosolygott rám gyengéden. - Nem csak az arcodat ütötte meg ugye? - hangja rekedt volt és nem is nézett rám.
- Nem. - suttogtam.
- Blake! Ugye van kajád, mert azok a mocskok éheztettek! - kikerekedett a szemem, ahogy meghallottam Elliott hangját. Blake a nyitott szoba ajtóra pillantott és azonnal felállt, de még mielőtt kiment volna oda tátogta, hogy maradjak. Nem mintha mentem volna utána, vagy ilyesmi. Rám csukta az ajtót. Beszélgetésük zaja beszűrődött az ajtón keresztül.
- Úúú leves! Imádlak.
- Elliott engedj el! Mi ez már megint a füledbe?
- Fültágító. Jó mi? - mondta vidáman Elliott.
- Nagyszerű. - válaszolt Blake lekezelően. Megmosolyogtam a beszélgetésüket. Felálltam, hogy kinyissam az ablakot, mert a levegő már teljesen elhasználódott. Ahogy próbáltam magamról lehámozni azt a több ezer takarót véletlen levertem az éjjeliszekrényről a lámpát, ami legnagyobb pechemre kerámia volt és most darabokban hevert a földön.
- Baszd meg. - szitkozódtam halkan.
- Ez meg mi a szar volt? - hallottam meg Elliott hangját.
- Ööö...tegnap raktam fel egy képet a falra biztos rosszul fúrtam fel.
- Ez elég para. Az is lehet, hogy egy szellem volt! Nem nézed meg?
- Szellem az az idióta fejed. - nevetett Blake.
- Komolyan mondom!
- Tudod mit lehet igazad van. - mondta halál komoly hangon Blake. - A múltkor is magától kinyílt az a szekrény ajtó, ami a fejed fölött van. - hangos nevetés szűrődött be.
- Ne szopass már!
- De ha egyszer annyira hülye vagy. - egy ideig még beszélgettek, aztán hallottam, hogy csukódik a bejárati ajtó.
- Mi volt az a....- jött be Blake, de nem fejezte be a mondatot mert meglátta a már összeszedett darabokat.
- A te hibád! - az ágyon ültem és onnan lógattam a lábam. - Ha nem raksz rám annyi takarót ez most nem történik meg.
- Aha. - vigyorgott és megfogta a darabokat és kisétált velük a konyhába, hogy kidobja. Leugrottam az ágyról a hideg padlóra és utána mentem.
- Még betegebb akarsz lenni? - nézett le csupasz lábamra.
- Már sokkal jobban érzem magam. - mosolyogtam rá és leültem a konyha székre.
Az ajtóhoz sétált és bezárta azt.
- Furcsa veled egy helységben lenni csak így...kettesben. - megfordult és leült velem szemben.
- Miért? Félsz tőlem? - mosolyodott el.
- Nem csak...nem beszéltünk valami sokat. Alig ismerlek. Jó, a többiek meséltek rólad meg minden, de akkor is amikor itt voltam te mindig kerültél. Bár tudom mi lehetett az oka. Ennyire dühös vagy rám? - miközben beszéltem arcáról fokozatosan tűnt el a mosoly, és most már nyomát sem lehetett látni.
- Igen. Engedned kellett volna, hogy segítsek neked. Nem kellett volna ilyen sokáig tűrnöd.
- Mi történt vele? - kérdeztem halkan, de nem mertem a szemébe nézni.
- Kivel?
- Amikor a kocsiban voltunk tegnap azt mondtad "Nem fogom engedni, hogy veled is ez történjen." Mi lett vele? - alig mertem felemelni a fejem, de végül megtettem. Ahogy megláttam az arcát egyből megbántam, hogy ezt kérdeztem. Állkapcsa megfeszült kezei ökölbe szorultak.
- Neked az legyen mindegy! - felállt és az az ajtó felé indult.
- Blake? - megállt, de nem nézett rám. Felálltam és egy lépést tettem felé. Meg kell kérdeznem. Túl sok bűntudat volt a szemében, és ez gyanús volt számomra. Összeszedtem minden bátorságom és remegő hangon megkérdeztem.
- Te bántottad azt a lányt? - amikor megfordult forrt a düh a szemében. Észre se vettem, hogy hátra felé lépkedek csak, amikor nekimentem a kanapénak. Egész testemben megremegtem, amikor felém mozdult, erősen megragadta a csuklómat és teljesen nekinyomott a bútornak.
- Soha...soha egy újjal sem értem hozzá. Érted? Hogyan is tudtam volna ártani neki? - nevetett fel fájdalmában. - Ne akard kihozni belőlem a legrosszabbat Darcy. - suttogta rekedt hangján. A szabad kezét felhozta az arcomhoz és onnan elkezdett lefelé haladni a nyakamon, a vállamon míg végül megállt a csípőmnél és egy rántással magához húzott. Lehajolt a fülemhez...a hideg kirázott érzelemmentes hangjától. - A végén még megbánom, hogy idehoztalak. - elengedett és kisétált a lakásból majd bezárta maga után az ajtót. 

7. Megmentő?

"Egy éjszaka egy visszhangzó kiáltás,

A csend hangosabb mint korábban, 

Egy vércsepp a padlón,

Hideg szél tör be az ajtómon át..."

(Tokio Hotel)

Ahogy számítottam rá a csütörtöki matek dolgozatom karó lett. Előre félek, az előző félév még meg volt kettes, de ha még több egyest begyűjtök fel fogják hívni Mattet és annak nagyon nem lenne jó vége. Nagyon rosszul hazudok és félek mi lesz ha rákérdez kaptam e jegyet. Az egész úton, amíg hazafelé tartottam ezen járt az agyam. Direkt gyalog mentem, hogy így is tovább késleltessem a találkozást.

Szerencsémre, amikor haza értem nem volt rossz passzban és csak annyit kérdezett mi volt a suliba én meg csak egy "semmi különössel" megúsztam.

A nap további részében megfőztem, és megtanultam holnapra. Pont, amikor becsuktam a biosz könyvem hallottam, hogy valaki csenget. Már indultam is, de ahogy leszálltam az ágyról ráléptem valamire és elvágódtam. Igen ez nagyon rám vall. Felpattantam és elindultam lefelé, de megtorpantam, amikor meghallottam lentről a beszélgetést. 

- Te meg ki vagy? - kérdezte Matt, én meg még továbbra sem mertem lemenni megnézzem ki az. 

- Blake Zemon. Te Darcy bátyja vagy? - majdnem kiugrott a szívem a helyéről. Ne kérlek, ne csináld...

- Semmi közöd hozzá. Mi a faszt akarsz tőle? - kérdezte bunkón a testvérem. 

- Igazából a szüleivel akarok beszélni, szólnál nekik? - Matt undorítóan elkezdett nevetni.

- Erről lekéstél barátocskám. 

- Miért is? - összeszorult a torkom, és éreztem, hogy egy könny pereg le az arcomon. 

- Mert már nem élnek. Ha megbocsátasz. - hallottam, ahogy az ajtó megnyikordul. - Ja, és Darcy-t kurvára felejtsd el, ne menj a közelébe mert kiheréllek megértetted? - az ajtó egy hatalmas durranással bevágódott. Gyorsan vissza szaladtam a szobámba és az ablakhoz mentem. 

Blake még mindig az ajtó előtt állt.

Az arcát nem láttam, de azt igen, hogy mind két keze ökölbe van szorulva. Aztán láttam, ahogy elindul az autója felé, de mielőtt beszállt volna felnézett, én meg gyorsan elbújtam. Remélem nem vett észre. Pár pillanat múlva hallottam, hogy elhajt.

Ami ez után következett...Hallottam, ahogy a lábát minden egyes lépésnél erőteljesen oda üti a lécsőhöz. Már nem volt elég időm,  hogy bezárjam az ajtót, úgyhogy gyorsan bebújtam a gardróba. 

- Darcy! - kiabált, amikor kivágta a szobám ajtaját. A kezemet a szám elé tettem, és imádkoztam, hogy elmenjen bár tudtam nem fog. - Darcy gyere elő, nem foglak bántani csak beszélgetni szeretnék. Rosszabb lesz, ha nem jössz elő. - hallottam, ahogy a szobámba köröz. Felsikoltottam, amikor hirtelen kinyílt a gardrób ajtaja és a hajamnál fogva ráncigált elő belőle.
 - Engedj el! - kiabáltam.

- Ki volt ez a faszkalap itt az előbb? Hm? - hajamat húzva kényszerített, hogy a szemébe nézzek. 

- Nem tudom miről beszélsz! - egy gyenge próbálkozás volt, de amennyire tőlem telt sípcsonton rúgtam, amiből az lett, hogy felidegesítettem és a gyomromba térdelt. Elengedte a hajam, ahogy a földre estem. Alig kaptam levegőt.

- Meséltél neki róla, hogy bánt az a csúnya nagy tesó? - mondta cinikusan és egy nagyot lendítve a lábán most a mellkasomat vette célba. Hangosan felnyögtem és próbáltam minél kisebbre össze húzni magam. 

- Gyűlöllek. - suttogtam. 

- Hogy mi? - ismét belemarkolt a hajamba és talpra ráncigált. - Mondd még egyszer Darcy! - üvöltött az arcomba én meg csak bámultam a könnyeimen keresztül. Éles fájdalom hasított a fejembe, amikor egy hatalmas lökéssel belevágta a fejemet a falba. - Miattad haltak meg. - köpte. - Te rohadt kis ribanc! - szánakozóan rám nézett majd elengedett én meg térdre estem és halkan zokogtam. Végre meghallottam, hogy becsukódik az ajtó. 

Órákig csak ültem és bámultam magam elé. Miért? Miért nem halhattam meg velük együtt? Ahogy próbáltam felállni újból és újból bele nyilalt a fájdalom az egész testembe. Valahogy sikerült kikászálódnom a fürdőszobáig, leültem a kád szélére és megnyitottam a hideg vizet. Miközben vártam, hogy megteljen a kád egy kósza pillantást vetettem a tükörbe. Egy szép kis lila folt éktelenkedett a szemem alatt. A szám felszakadt. Ráharaptam, amikor belevágta a fejemet a falba. Undorodom saját magamtól. Elkaptam a tekintetem és elkezdtem levetkőzni. Már nem is mertem ránézni a többi testrészemre, úgyhogy inkább csak beültem a jéghideg vízbe. A fogaim megállíthatatlanul vacogtak, de jól esett ez a hideg. Ez a fagy ami, most körül ölel tökéletes mása, annak ami most bennem van. Lebuktam a víz alá és a alóla bámultam a csempézett falat. Eljátszottam a gondolattal milyen lenne megfulladni. De az a gyenge tudatalattim nem hagyta, hogy megtegyem, azt amire mindennél jobban vágytam. A fürdésem hosszúra nyúlt és amikor kimentem már sötétbe borult az egész lakás. Hál istennek elment. Bementem a szobába felvettem a hálóingem és a hatalmas ablakomhoz sétáltam. Kinyitottam és hagytam, hogy a szél teljesen átfújjon. Vissza sétáltam az ágyamhoz és belefeküdtem a jól eső puhaságába.

***

- Miss Bloom, jól van? - kérdezte Mrs Helman, a francia tanárom. - Nagyon sápadt.

- Igen. Nincs semmi baj. - próbáltam megmutatni neki a tőlem telhető legszebb mosolyomat. Egész nap a hányinger kerülgetett. 

A francia volt az utolsó órám, de bár lenne még. Rettegek a saját otthonomban. Serah ma többször is sms-ezett, de egyre sem válaszoltam, még Elliott is hívott, úgyhogy inkább kikapcsoltam a mobilom. Nem akarom, hogy így lássanak.  A foltot a szemem alól nagyjából eltüntettem alapozóval, de még így is rákérdeztek páran mi történt. A számmal nem tudtam mit kezdeni, az elkezdett varrasodni. Összerezzentem a csengő berregő hangjára. Mindenki a teremben vidáman indult el haza, örültek, hogy vége van a tanításoknak. Csak én voltam az akinek az "otthon" szó egyenlő volt a pokollal. 

A folyosókon úgy mentem végig akár egy élőhalott, és néha néha muszáj volt megállnom annyira szédültem. Szinte folyamatosan csak a "sajnálom" szót hajtogattam, annyiszor mentem neki az embereknek. Végül sikerült elérnem a fő kaput, ahogy kiértem azt hittem kihúzzák a lábam alól a talajt. Mit keres itt? A matt fekete chevrolett-nek dőlve várt. Amint meglátott elindult felém, én meg próbáltam úgy tenni mintha nem venném észre és elindultam a másik irányba. 

- Darcy! - szólt utánam, de nem fordultam meg csak kapkodtam a lábaimat egymás után. Egyre jobban szédültem és egy pillanat múlva már azt vettem észre, hogy a föld egyre közelebb kerül hozzám, de végül mégsem éreztem a becsapódást. Tudom, hogy ő volt az. Blake. 

- Istenem Darcy tűz forró vagy. - tapogatta meg az arcomat kétségbeesetten. - Miért menekülsz előlem?

- Mit akarsz Blake? - kérdeztem miközben még mindig a karjai közt tartott. 

- Gyere a kocsiba megbeszéljük. Te vacogsz. - már terelgetett is volna a kocsi felé, de még összeszedtem a maradék erőmet és megállítottam. 

- Nem megyek Blake. Miért jöttél ide? - láttam az arcán, hogy nagyon nem tetszik neki az ellenkezésem, de egyáltalán nem érdekelt. 

- Nem engedlek vissza oda. - miközben beszélt a homlokán kidagadt egy ér. - Hozzá. - teli volt a hangja undorral, ahogy ezt az utolsó szót kiejtette. 

- Csakhogy ezt nem te döntöd el. - azzal a lendülettel kitörtem a karjai közül és elindultam a buszmegálló felé. Sajnos a szabadságom nem tartott sokáig mert megragadta a csuklómat ezzel megállásra késztetve. 

- Nem érdekel mit akarsz, azt teszem, ami neked jó! Szóval vagy beszállsz a kocsiba magadtól, vagy én raklak bele! - biccentett a végén a fejével a kocsi felé. 

- Bekaphatod! - és már indultam is volna, de már csak azt vettem észre, hogy a levegőbe lógok. - Blake azonnal tegyél le! Ez ember rablás! 

Pár perccel később már a fűtött kocsiban utaztam és a rádiót hallgattam. 

- Elárulnád mi a terved? - néztem rá kérdően, amit ő nem láthatott mert az útra koncentrált. 

- Még nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy nem engedlek többet a bátyád közelébe. 

- És elmondanád miért? Ő a bátyám, nem az a helyes, ha vele vagyok? - a normális embereknél az lenne.

- Mi történt az arcoddal? - nézett rám egy pillanatra. Egyből eltűnt a magabiztosságom, attól ahogy rám nézett. - Nem fogom engedni, hogy veled is ez történjen. - erre egyből felé kaptam a fejem, de az arcáról semmit nem tudtam leolvasni. Semmi érzelmet. Veled is.

6. Segíteni próbálok

"Bámuld sok fényképed s fejedben képkockát
Növeld velük egészséges időd polcát
Tetovált emlékeid holt bőröd szúrják át
Amelyik érdemes volt megérte mind a mát..."

(Green Day)

Darcy Bloom

Hétfőn már ismét a suli padban ültem. Valahogy már hiányzott hisz ilyenkor sem kell Matt-el találkoznom, viszont nagyon egyedül érzem magam. A lemaradásomat pótoltam, amíg nem voltam, mivel megkértem az egyik osztálytársamat, hogy fényképezze le amit csináltak és küldje el. Viszont a matek...sehogy nem fogtam fel. Ráadásul nemsoká dogát írunk. Soha nem voltam jó matekos. Most is a táblára bambultam, de nem értettem egy kukkot sem. Próbáltam egy kicsit megdöntetni a fejem, hátha úgy lesz valami értelme, de semmi. 

Nagyon ugrottam a padban, amikor elkezdett rezegni a telefonom. Jött egy sms-em Serahtól.

~Szia!!!! Átjössz ma???? Már nem bírom elviselni a többieket! :D HIÁNYZOL!  Ja és bocs ha órán vagy ;)~

Feltűnés mentesen gyorsan bepötyögtem a választ.

~Még szép, hogy megyek mert már nagyon hiányzik a barátnőm!!! Mikor is láttuk egymást utoljára....? úgy 2 napja? xD~

Pár másodperc múlva jött a válasz.

~ 2 nap hosszú idő Bloom!! :D ~

- Rendben, akkor a dolgozat csütörtökön lesz mindenki készüljön! - fejezte be az órát épp csengő előtt Mr. Hugh. 

Most jut eszembe, hogy Ser biztos tud segíteni a matekba, hisz ezeket ő már tanulta.

~Kéne egy kis segítség a matekba....csütörtökön dolgozat és fogalmam sincs, hogy kezdjek neki bárminek is. :\~

Jött is a válasz.

~Megbeszélve ;)~

Még volt két irodalmam, amit nagy nehezen, de túléltem, és már rohantam is haza. Matt otthon tévézett, amikor megérkeztem és mondtam neki, hogy elmegyek a könyvtárba tanulni. Ez az egy hely az, amihez nincs kifogása mert, ha romlanak a jegyeim átadják másnak a gyámságot. Bár úgy lenne.
Gyorsan felmentem a szobámba átöltöztem kényelmesebb ruhába a farmert lecseréltem egy melegítőre az ingemet egy bő hosszú ujjú felsőre, aztán bedobáltam a matekcuccot egy válltáskába. Miután felvettem a cipőm és kabátom elköszöntem a bátyámtól és elindultam Serah-ékhoz.

***

- Végre már! - nyitott ajtót Ser hatalmas mosollyal az arcán. Vacogó foggal léptem be a lakásba. - Csináltam teát.
- Köszi. - vettem le a kabátom és felakasztottam a fogasra.
- Akkor tudsz segíteni a matekba? - ültem le az asztalhoz és a forró bögrén pihentettem a kezem.
- Én? - nevetett. - Épp, hogy átmentem belőle érettségin.
- De azt mondtad... - kezdtem bele kétségbeesetten.
- Azt mondtad kéne egy kis segítség. - mosolyodott el. - Én nem, de más tud segíteni. Idd meg a teát.
Úgy tettem, ahogy mondott és nagyon jól esett mert végre már nem éreztem azt, hogy mindenem jégcsapból van. Egy ideig még beszélgettünk, aztán felállt és kérte, hogy kövessem.
- Na ideje matekozni csajszi. - indult el az ajtó felé. Felkaptam a cuccom és követtem. A szemem kikerekedett, amikor észre vettem merre tart. A harmadikon Elliott és Blake lakása volt. Nagyon reménykedtem benne, hogy Elliott legyen a jó matekos, bár ennek nagyon kicsi az esélyét láttam, mégis reménykedtem. Lassú léptekkel követtem Serah-t fel a lépcsőn. Pechemre nem a piercinges srác ajtaja előtt álltunk meg.
- Serah inkább megoldom egyedül. - próbáltam ellenkezni, de már bekopogott.
- De Blake nagyon jó matekos. Mindig ötös volt, és nekem is ő segített és lám egy kettes össze jött. - nevetett. Én ebben a percben inkább sírnék. Görcsbe rándult a gyomrom, amikor az ajtó elkezdett kinyílni. Asszem nyitva maradt a szám, amikor megláttam. Egy szál melegítőnadrágba volt. Egy nagyot nyeltem és végig néztem rajta. A teste tökéletes volt és most kiderült, hogy nem csak a karjain van tetoválás. Nagy nehezen, de sikerült felnéznem az arcára.
- Sziasztok. - mondta ásítás közben és a szemét dörzsölte. Basszus felébresztettük. Serah-t láthatóan ez nem érdekelte.
- Segítened kell neki Blake, mert meg fog bukni! - mondta kétségbe esetten Serah. Istenem ez a nő.
- Mi van Serah? - kérdezte rekedt hangon Blake.
- Darcy megkért, hogy segítsek neki matekba - itt Blake elmosolyodott, de Ser annyiban hagyta. - de ugyebár tudjuk, hogy nekem nem fekszik a matek, szóval tudnál neki segíteni? Csütörtökön dolgozatot írnak.
Blake szeme az enyémbe fúródott és mielőtt válaszolhatott volna Serah belökött Blake mellett az ajtón.
- Köszi! - vigyorgott és becsukta ránk az ajtót.
- Idióta. - motyogta Blake még mindig az ajtót nézve.
Még egyszer sem voltam a lakásában. Mindenkiében voltam már eddig, de egyik sem volt ennyire...semmilyen. Az össze lakás ugyan olyan elrendezésbe volt, mindbe úgy volt, hogy ahogy belépsz egyből a nappaliban vagy. A konyhát és a nappalit a padlón egy kis emelvény, és a pult választja el egymástól. A falak fehérek voltak a bútorok egyhangúak. Volt egy fekete kanapé a nappaliba amin egy gyűrött kockás takaró volt, vele szemben egy tévé. Egyetlen egy képet vettem észre a falon, amin mind a nyolcan rajta vannak. A kép szilveszterkor készülhetett New York-ba a Times square-en. Mind egymást ölelik és a kamerába nevetnek.
- Figyelj ha nem érsz rá nem kell...- hadartam mire megfordult.
- Semmi baj. Segítek. - mondta egy félmosoly kíséretében. - Mit vesztek? - indult el az asztal felé én meg követtem.
- Trigonometriát. - leült és kihúzta a maga melletti széket én meg kicsit habozva, de leültem.
- Na mutasd. - mondta én meg elővettem a füzetemet és mutogattam, hol tartunk. Én esküszöm próbáltam figyelni rá mit magyaráz, de annyira lekötött a bámulása, hogy semmit nem értettem. Amikor rákérdezett, hogy ezt értem e csak bólogattam. Figyeltem, hogy mozog a szája...istenem az a száj! A testét próbáltam figyelmen kívül hagyni mert az már tényleg önkínzásnak számítana. Végig az arcát néztem, olyan komoly arccal magyarázott. Leírt nekem néhány feladatot, hogy csináljam meg, és már kábé 10 perce bámulok egy feladatot, miközben ő engem figyel. Egy hatalmas sóhaj hagyta el a tüdejét.
- Azt mondtad érted. - idegességemben a hajamat babráltam és áttettem az egyik oldalra.
- Hát akkor még értettem. - nem válaszolt. Felnéztem rá és láttam, hogy fagyos tekintettel bámul rám. Ennyire haragszik?
Az egész testem elkezdett remegni, amikor felemelte a kezét és elsimította a hajamat.
- Mit...? - kezdtem, amikor végig simított a nyakamon és megnyomott egy pontot, amitől megrándult az arcom. Jaj ne! Gyorsan felálltam és eltakartam a nyakam a hajammal. Az arcáról dühöt lehetett leolvasni. Az álla megfeszült a szeme meg szikrákat szórt, ahogy rám nézett.
Teljesen bepánikoltam, amikor felállt és a széket, amin az előbb még ültem egy mozdulattal felborítja és felém jött. Mozdulni sem tudtam, amikor megfogta a vállam elsöpörte a hajam és lehúzta a vállamról a felsőt. Még mindig nem akartak megmozdulni a végtagjaim.
- Hagyd abba...- mondtam halkan és amikor felnéztem rá, láttam, hogy eltátott szájjal nézi a vállam.
- Hagyjam abba? - mondta ugyan olyan halkan, a hangja rekedt volt. - Nézz már magadra! - végre megmozdult a kezem és visszarántottam a vállamra a ruhát.
- Miért nem tudsz békén hagyni?! Nem mondd meg mit csináljak! - már hátat is fordítottam neki és mentem volna összeszedni a cuccaimat, amikor a kezemnél fogva durván visszarántott magához és megfogta a felsőm alját maj áthúzta a fejemen és eldobta.
- Mit csinálsz? Engedj el te rohadék! - kiabáltam rá, de ő csak szomorú tekintettel nézett végig rajtam. Átkarolta hátulról a derekamat és hátam a csupasz mellkasának nyomódott, ahogy felemelt és a bejárati ajtó előtti falon lévő egész alakos tükör elé vitt. Egyből elfordítottam a fejemet nem akartam látni, azt az embert, aki visszanéz rám a tükörből.
Blake megragadta az állam és egyenesen a tükör felé fordította a fejem, de én behunytam a szemem.
- Nézz végig magadon! Ez az a nő, aki szeretnél lenni? Meddig fogod hagyni? Hm? Amíg odáig fajul, hogy egy nap már lábra se tudsz állni, mert egy pszichopata úgy megvert? - végig hangosan beszélt, de az utolsó mondatnál a hangja elhalkult. - Vagy ami rosszabb...megöl. Ezt te sem akarod Darcy.
A könnyek megállíthatatlanul elkezdtek hullani a szememből és végül kinyitottam, hogy belenézzek a tükörbe. Borzalmasan néztem ki. Alig volt olyan hely a bőrömön, ahol nem volt valamilyen zúzódás vagy véraláfutás.
- Elmondod ki teszi ezt veled? - hajolt oda fülemhez, mire én hevesen elkezdtem rázni a fejem. Hangosan kifújta a levegőt és maga felé fordított. A zokogás rázta az egész testemet és nem tudtam a szemébe nézni. Ledöbbentem, amikor karjait körém kulcsolta és szorosan magához ölelt. Arcomat a mellkasába fúrtam és átkaroltam a derekát. Az, hogy próbált megvigasztalni valamiért még jobban sírásra késztetett és egyre gyorsabban kapkodtam a levegőt.
- Csss. Semmi baj. - megnyugtatóan elkezdte simogatni csupasz hátamat közben ide oda lépkedve ringatott. - Ne haragudj. - súgta a fülembe.
Amikor végre rendesen kaptam levegőt elengedett és kezei közé fogta az arcomat és kedvesen rám mosolygott majd próbálta letörölni a könnyet az ujjaival. Vissza mosolyogtam rá, és legnagyobb meglepetésemre lehajolt, hogy egy puszit nyomjon a homlokomra, de tekintetéből azt vettem észre, hogy még saját magát is sikerült meglepnie. Zavartan megrázta a fejé és megköszörülte a torkát majd ellépett tőlem és lehajolt a pólómért és a kezembe nyomta.
- Ne haragudj, csak... - kezdte esetlenül, mire elmosolyodtam.
- Semmi baj. - bújtam vissza a felsőmbe majd halkan hozzá tettem. - Tudom, hogy igazad van. - vissza mentem az asztalhoz és összepakoltam a cuccaimat és az ajtóhoz sétáltam.
- Köszönöm. hogy próbáltál segíteni a metekba, de azt hiszem reménytelen eset vagyok. - tettettem nevetés. Nagyon kínosan érzem magam az előbbi kiborulásom miatt és minél hamarabb el akarok menni innen.
- Serahról és az ikrekről is azt hittük. Ja meg még ott van Elliott is. - mosolyodott el.
- Akkor...szia.
Már csuktam volna be az ajtót magam mögött, amikor utánam szólt.
- Darcy!
- Igen? - néztem vissza rá. Az arcán a vonások meglágyultak, ahogy rám nézett.
- Nem hagyom annyiban, ugye tudod?
- Tudom.

5. Filmezés

"Mert ha szeretünk valakiket, egyformán szeretjük őket.

Ha szeretsz valakiket, egyformán szereted őket.

Oh, érzem a szívverésed..."

(The Fray)

8 hónappal később


- Annyira kár, hogy nem láttam az esését. - már folyt a szememből a könny, ahogy Serah-val beszéltem telefonon, miközben ő részletes beszámolót tartott Elliott nagy erkély jelenetéről.
- Bánhatod! Hajnali háromkor mehettünk a sürgősségire. - jó tudom nem szép dolog nevetni ezen, de mind a ketten úgy röhögtünk, hogy alig értettük egymást.
- Egyébként nem lett más baja a kezén kívül?
- Nem. Bár lehet a fejének még jót is tett az az esés. Akkor átjössz délután ugye? Már napok óta nem láttunk.
- Mondtam már, hogy igen. - az ágyon feküdtem és egy papírfecnit tépegettem, miközben beszéltem.
- Oké várunk. Puszi.
- Szia Serah. - fejeztem be a beszélgetést és magam mellé dobtam a mobilom. Feltápászkodtam az ágyról, hogy készülődjek, de a hirtelen mozdulattól belenyilalt a fájdalom a lábamba. Oda botladoztam a tükör elé és leültem. Elővettem az alapozót és az enyhe pirosságot próbáltam lefedni. Egy nagy sóhaj kíséretében csak bámultam magam a tükörbe.
Nem sokáig bírom már...Serah és a többiek sokat segítenek a helyzeten. Csak miattuk kelek fel nap mint nap. Matt nem tud róla, hogy velük, szoktam találkozni, de a többiek sem tudnak semmit arról, hogy mi zajlik ebbe a házba. Nem tudnak Matt-ről sem a szüleimről. Kivéve talán Blaket. Azóta, az este óta nem igazán beszélünk sokat, talán csak köszönünk egymásnak és ennyi. Mindig azzal a szomorú tekintettel néz rám, de nem mondd semmit és ettől kikészülök. De nem akarok belemenni és kitálalni a részleteket a magánéletemről. Főleg, hogy ennyire szar a helyzet.
Matt eléggé eldurvult az utóbbi időkben, majdnem minden nap részegen jön haza és ennek én iszom meg a levét. Legtöbbször bezárkózom a szobámba és bebújok a gardróbba a fülesemmel és megvárom, amíg elalszik, de van, amikor nincs ekkora szerencsém. Már lassan 4 napja nem jött haza és ez nekem olyan volt mint a mennyország. Gyorsan felöltöztem kiszedtem a dugi pénzemből buszra és elindultam.
A buszra szállva a  telefonomon elindítottam Demi Lovato - Warrior című számát és lehunyt szemmel hallgattam. Olyan dél körül ért be a busz és a megállóba már a csupa mosoly barátnőm már várt a törött kezű sráccal. Sikítva ugrottam a nyakába a vörös szépségnek és kábé 5 percig csak ölelgettük egymást.
- Hé hé Szerelmem engem meg már nem is üdvözölsz? - jött oda Elliott is.
- Dehogy is, gyere ide te jóképű macsó! - oda szaladtam hozzá és szorosan átöleltem. - Hallottam mi történt tegnap Rómeó. - nevettem ki és elengedtem, hogy megnézhessem a kezét.
- Csak irigykedsz, mert nem hozzád másztam fel mi? - lökött meg a könyökével.
- Most mért kell ezt így a fejemhez vágni? - tettettem sírást.
- Te vagy az én Júliám, Darcy. - húzott maga mellé.
- Na menjünk mert az ikreket még fel kell kelteni. - rá néztem a telefonom órájára.
- Dél múlt.  - néztem rá értetlenül.
- Olyanok mint a gyerekek. - mondta Elliott.
- Beszél a mászóka virtuóz. - nevetett Serah.
A lakás nem volt messze a buszmegállótól úgyhogy 5 perc alatt megérkeztünk. Serah-val beosontunk  Dick és Colin szobájába, két teli felmosóvödörrel és csendben vissza számoltunk háromtól és egyszerre rájuk borítottuk. Február volt. Elég hideg, és nem hiszem, hogy túl jól esett nekik, a hideg zuhany, de ezt már kijárt nekik. Az akciónk után mi sem úsztuk meg mert elkezdtek minket kergetni épp, hogy felértünk Serah szobájába és levegőt kapkodva dőltünk háttal az ajtónak utána egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. Bezártuk az ajtót és a biztonság kedvéért leellenőriztük, hogy be vannak e zárva az ablakok.....az ikrek bármire képesek.
- Együnk valamit mert ma még semmit nem küldtem le. - indult el barátnőm a hűtő felé. - Van csirke jó lesz vagy süssek palacsintát?
- Jó lesz a csirke. - oda mentem a szerkényhez és kivettem két tányért.
- Meddig nem mész suliba?
- Jövőhéten már megyek. - mondtam szomorúan és leraktam az asztalra egy üveg mustárt. Két hétig nem voltam iskolába, mert már nem tudtak a köhögésemtől órát tartani. Úgyhogy elmentem a dokihoz, aki azt mondta begyulladt a torkom és csak fertőzném a többieket ha továbbra is bejárnék. Hál istennek már teljesen elmúlt. És végre találkozhatok úgy a többiekkel, hogy nem takarja az arcomat az a büdös maszk.
- Ahh nekem meg rengeteg házit adtak erre a hétvégére. Nem rég lettem kész. Az ikrek még hozzá sem kezdtek, egyfolytában mondom nekik, hogy meg fogják őket húzni, de le se szarják. - erre felnevettem. Serah, Kieth, Rose, és az ikrek egy fősuliba járnak, Serah és a két idióta irodalom szakos míg Kieth valamilyen fényképész szakon van Rose pedig festészeten. Elliottal egyidősek vagyunk, de sajnos más suliba jár mint én.
Serah-val egyszerre kaptuk a fejünket az ajtóhoz, amikor lenyomódott a kilincs.
- Ki az? - kiabált Serah teli szájjal.
- Dave! Hallom itt van Darcy, beengedtek? - egyszerre fújtuk ki a levegőt a meg könnyebüléstől és felálltam, hogy kinyissam az ajtót.
- Szia! - mosolyogtam fel a magas barna srácra.
- Szia, hát gyere már ide te elveszett kislány. - húzott oda magához és szorosan megölelt. Az arcom mint mindig, amikor ez történik lángolt a zavartól.
- Nem vagyok kislány. - ütöttem a hátára, mire rám nézett és csak vigyorgott. Aztán minden túl hirtelen történt és valaki kirántott a kezei közül, és befogta a szememet miközben hátrakulcsolta a két  kezem és nem bírtam megmozdulni. Serah hangosan felsikított. Hallottam, hogy valami - valószínű egy serpenyő - leesik a földre.
- Most megfizettek. - végre levette a kezét a szememről és láttam, hogy barátnőm ugyan úgy fogságba esett mint én.
- Col engedj el! - szóltam rá a páros egyik tagjára és próbáltam kiszabadulni.
- Ne is álmodj róla szivi! Ilyen ébresztés után nem sétálhattok csak úgy el.
- Mehet? - kérdezte Dick és a hűtőhöz lépett majd kivett belőle egy flakon tejet úgy, hogy közben Serah-t még mindig tartotta, bár fogalmam sincs, hogy mert már lassan a földön vergődött. Col elkezdett engem is a feléjük tolni és tiltakozásom ellenére is sikerült Serah mellé állítania. Végre mind a kettőnket elengedtek, de nem volt menekülési útvonal mert körbe vett minket a pult. Még átugrani se lehetett mert teli volt pakolva elmosott tányérokkal. Egy könyörgő pillantást vettem a még mindig az ajtóban álló Dave felé, de ő a falnak dőlve összefont kézzel vigyorgott vissza rám.
- Nagyon meg bánjátok fiúk ez nem vicc! - emelte rájuk a mutató ujját Ser.
- Meg is beszélhetnénk ezt a dolgot nem kell mindjárt a bosszúra gondolni. - próbálkoztam. Egy pillanatra egymásra néztek mintha átgondolnák a javaslatomat, de utána egyszerre egy ördögi mosoly kíséretében újra minket néztek és egyszerre kezdték el ránk önteni a tejet.
Amikor végre elfogyott a tej össze pacsiztak és nevetve kirohantak a lakásból.
- Te meg csak álltál és végig nézted az egészet?! Szép kis barát vagy mondhatom. - mondta Serah a röhögő Dave-nek.
- Mit tudtam volna csinálni? - nevetett.
- Hé srácok jöttök át filmezni Kieth-ékhez? - kukucskált be az ajtón Elliott.
- Aha! Csak átöltözünk. - indult el Ser a szobájába, mire Elliottnak felcsillant a szeme és bejött.
- Csatlakozhatok? - a válasz tökéletesen egyszerre hagyta el a szánkat.
- Nem!
Serah adott egy melegítő gatyát és egy pólót. A hajunkat viszont kénytelenek voltunk lemosni úgyhogy a kád fölé hajolva mostuk a hajunkat, miközben Elliott a seggünket stírölte, de miután kapott a zuhanyból kimenekült.
Amikor kész voltunk kissé vonakodva indultam el, amit Serah észre is vett.
- Nyugi nincs itthon Rose. Be kellett mennie hétvégére is a suliba egy darabig nem jön haza. - egyből megnyugodtam, és elindultam a lakás felé. Hát igen..Rose még mindig utál. Nem adtam neki rá okot szóval nem nagyon érdekel, de azért még sem szeretek vele egy helységbe lenni úgyhogy amikor itt vagyok próbálom elkerülni.
- Szia Kieth! - kiáltottam oda neki, amikor beléptünk épp a DVD-t bütykölte a földön ülve. Kieth és Rose lakása elképesztő volt az összes falat képek és festmények borították be. Nagyon jól nézett ki.
- Hali csajszi rég láttalak. - fordult felém és elmosolyodott.
- Mit nézünk? - ültem le a kanapéra Elliott mellé.
- A galaxis őrzőit. - jött be a szobába Dick egy hatalmas tál popcornnal és leült elém a földre.
- Ú azt már rég meg akarom nézni, Colin hol van? - kérdeztem mert sehol sem láttam a másik szőkeséget.
- Felment Blake-hez üdítőért. - mondta Dave és leült Serah mellé.
- Hé nem látta valaki a távirányítót? - kérdezte Kieth.
- Előtted van lángész.
- Dick ne zabáld már meg az összes pattogatott kukoricát! - ütött a tarkójára Elliott, Dick meg majdnem megfulladt mert félrenyelt. Ezen persze mindenki jót nevetett Dick kivételével.
- Megjött a kóla! - vágódott ki a bejárati ajtó és Colin masírozott be kólás üvegekkel a kezébe, majd hallottam, hogy csukódik az ajtó és oda kaptam a fejem. Blake jött be szürke melegítőnadrágba, ami kissé lógott keskeny csípőjén és fekete pólóban, ami eléggé tapadt ahhoz, hogy látni engedje izmos testét. Elkapta a tekintetemet, ahogy végigmértem és meglepődést láttam az arcán.
- Szia. - köszöntem alig hallhatóan.
- Szia. Nem tudtam, hogy itt vagy.
- Nem mondtam volna? - bontott fel egy csomag chipset Colin és leült a testvére mellé.
- Hé Blake lekapcsolnád a villanyt? - kérte meg Kieth, amikor végre kész lett és felült az egyik fotelbe.
- Aha. - sötétség borult a szobára és elindult a film. Blake a hozzám közelebb eső fotelbe ült le. Magamon éreztem a tekintetét, de nem néztem rá inkább a filmre koncentráltam.
A film tetszett, de akaratomon kívül is belealudtam.

Serah Zemera

A film végére mindenki nyújtózkodva állt fel kivéve Darcy-t és Elliottott, akik időközben elaludtak. 

- Nézd a két kis taknyost. - állt fel Dave és mosolyogva nézett le rájuk. Darcy teljesen rá volt dőlve Ell-re, aki törött kezével átkarolta a lányt. Olyan édesek voltak. Kieth kapva kapott az alkalmon és már le is fényképezte őket. Az ikrek sem tétlenkedtek és elkezdték összefirkálni az arcukat. 

- Mikor jön haza Rose? - kérdeztem Kiethet, aki most bele volt veszve a gépébe.
- Ööö...még két óra asszem. - le sem vette a szemét a gépről.
- Akkor hagyhatjuk itt őket?
- Persze.
- Jól van akkor én mentem fürdeni! - pattantam fel és megindultam mert még mindig bűzlöttem a tejtől. Már a lépcsőn felfelé tartottam, amikor meghallottam, hogy valaki jön utánam.
- Hé Serah? - jött mellém Blake és együtt folytattuk az utunkat.
- Mondd.
- Te tudsz valamit Darcy szüleiről? - hát ez meg miért érdekli. Egyébként nem...Soha nem mondd semmit a családjáról, én meg nem akarok erőltetni semmit. Ha akarja elmondja.
- Nem. Miért? Te talán igen? - csak megrázta a fejét és gyors tempóban felment otthagyva engem.
- Blake! - kiabáltam utána, de csak az ajtajának csapódását hallottam.
Ez meg mi volt? 

4. Buli

"Isten tudja mi rejtőzik ebben a gyenge és részeg szívben

Azt hiszem, te megcsókoltad a lányokat és megsirattad őket

A balszerencse zordarcú királynőit

Isten tudja mi rejtőzik ezekben a gyenge és beesett szemekben

Az elnémított angyalok heves tömege

Szeretetet ad és semmit nem kap vissza..."
(Birdy)

-Muszáj neked mindig az ember lába alatt lenned? Bassza meg! - erősen megszorította a karom és egy rántással arrébb tett én meg még időben magam elé tettem a kezem és megkapaszkodtam a lépcső korlátjába, így nem estem le.
- Ma nem hiszem, hogy haza jövök úgyhogy zárd be az ajtót.- nem is törődve vele, hogy majdnem levágott a lépcsőn kisétált. De legalább ma nem lesz itthon. Rá néztem az órára ami reggel 11 órát mutatott. Végig pillantottam a lakáson és magamba nyugtáztam, hogy rend van és most még azzal sem kell bajlódnom. A konyhába volt pár mosatlan, amit gyorsan megcsináltam, aztán felmentem a szobámba. A könyvet, amit olvastam tegnap fejeztem be és fogalmam sem volt mit csináljak. Kinyitottam a szekrényem és már is megtaláltam az elfoglaltságom. Kiválogattam a ruhákat, amiket már nem hordok és egy zsákba raktam őket. A többit meg szépen vissza hajtogattam. Épp a kedvenc pulcsimat fogtam meg, amikor kiesett belőle egy cetli.
Szét hajtogattam és egy telefon számot találtam rajta. Serah. Egy ideig csak bámultam a kis fecnit, aztán felálltam és felkaptam a telefonom. Nincs jobb dolgom, és amúgy is kell a társaság. Elkezdtem bepötyögni a számot, de még mielőtt a hívás gombra nyomtam volna megálltam. Mi van ha nem is emlékszik rám? 3 hét telt el. De ki felejtene el egy olyan csajt, akire úgy találtak, hogy össze van vágdosva a keze? Kicsöngött.
- Haló? - szólt bele vidáman.
- Szia Darcy vagyok. Pár hete találkoztunk...öhm bocsi lehet, hogy zavarlak én csak... - már megbántam, hogy felhívtam. Akkora egy idióta vagyok.
- Darcy? - nevetett a telefonba. - Emlékszem rád, ne aggódj te buta. - kacagott. - Hogy vagy? - meg sem várta, hogy válaszoljak már folytatta. - Találkozzunk valahol?
- Az remek lenne. - válaszoltam boldogan.
- Tower délbe?
- Oké.
- Akkor ott találkozunk. Szia!
- Szia. - letettem a polcra a telefonom és visszafordultam a szekrényem felé. Kihúztam a kedvenc farmeromat és az egyik feliratos fekete felsőmet. Mind a kettő hosszú volt. Nem nagyon tudok mit csinálni neki, csak abban reménykedem, hogy nem leszek rosszul a melegben. Valahogy el kell rejtenem a zúzódásokat, amik lassan már az egész testemet beborították. Felkaptam az ágyam alól a fehér vászoncipőmet és zokni nélkül belebújtam. Átfésültem hosszú barna hajam és felkentem egy kis szempillaspirált. Az apró oldaltáskámba beledobtam a telefonomat majd miután bezártam az ajtót a kulcsomat is.
A Tower nem volt messze tőlünk úgyhogy nem kellett annyira sietnem, hogy oda érjek így is volt 15 percem, de úgy tűnt így is sikerült megelőzni. Amint Serah meglátott felpattant és felém szaladt majd megölelt.
- Annyira sajnálom Darcy, de meghallották, hogy veled beszélek és nem tudtam lerázni őket. - először nem értettem miről beszél, csak akkor, amikor megláttam a felénk tartó két szőke fejet.
- Hiányoztunk? - vigyorogtak majd ők is megöleltek.
- Sziasztok. - köszöntem nekik.
- Szereted a spagettit? - vigyorgott rám az egyikőjük. Sajnos még mindig nem sikerült őket megkülönböztetnem.
- Igen. - mosolyogtam rá.
- Akkor jó mert mindenkinek azt rendeltünk. - Serah csodálkozva feléjük fordult.
- Mikor?!
- Az előbb elmentem vécére, ahogy jöttem visszafelé benéztem a konyhába és ha már ott voltam leadtam a rendelést. - megrántotta a vállát. - A pincérek lassúak.
- És nem zavartak ki? - nevetett rá a testvére. Mire az megütötte a karját.
Leültünk az egyik asztalhoz. Serah velem szemben ült az egyik szöszivel, mellettem meg a másik foglalt helyet. Evés közben, egyfolytában csak beszéltek nem számított, hogy az étel lógott a szájukból és, hogy már több tészta van az asztalon mint a tányérjukon.
- Hé fiúk, ha már ilyen önkiszolgálók vagytok nem ugranátok el valami desszertért? - kérdezte Serah az ikreket, akik egyből felálltak és versenyt futottak a pultig. Serah komoly arccal felém fordult.
- Hé jobban vagy azóta? Mármint érted? Minden rendben? - pillantása egy pillanatra a kezemre tévedt.
- Ühüm. - próbáltam mosolyogni. Azóta minden csak rosszabb lett. Kezét az enyémre tette és a szemembe nézett.
- Elmondhatod. Tudom, alig ismersz, de bízhatsz bennem. De azt is megértem, ha nem akarsz róla beszélni. - mosolyodott el.
- Köszönöm. - viszonoztam mosolyát.
- Van programod estére? - hirtelen jött a kérdés és csak pislogtam.
- N-nincs. - válaszoltam halkan.
- Akkor muszáj eljönnöd velünk ma este. - kezdett el tapsikolni.
- Mégis hová?
- Még nem tudjuk majd keresünk valami jó kis koncertet. - dőlt hátra vigyorogva a székén.
- Darcy is jön? - jött mögülem egy vidám hang majd azt követte a másik.
- Király!
- Én nem hinném...-kezdtem, de Serah a szavamba vágott.
- Ugyan Darcy jó buli lesz, nekem elhiheted. - Matt azt mondta ma nem jön haza. Észre sem venné, ha későn érnék haza. Miért is ne?
- Na jó legyen. - mentem bele.


***

Megbeszéltük Serahval, hogy 9-re jönnek értem. Kicsit féltem, hogy újra találkozom az egész csapattal. Rose tuti nincs oda a gondolattól, hogy újra látnia kell, de ez van. És ott van még Blake...vajon mit gondolhat rólam? Nem! Nem akarok ezen agyalni. Inkább azon, hogy mit is vegyek fel mert fogalmam sem volt. Nincsenek bulizós ruháim. Felcsillant a szemem, amikor eszembe jutott az egyetlen, olyan ruhám, ami alkalmas lehet. Egy krém színű virágmintás felső, amit pár helyen csipke díszített. Kivettem hozzá egy fekete cső nadrágot, és megkerestem, hozzá az egyik telitalpú cipőmet. Mindet az ágyra dobtam és a fürdőszobába vettem az irányt. A hajamnak csak a végeit göndörítettem be mert nem volt túl nagy kedvem az egészet, mivel túl sok időt vett volna igénybe. A sminkelést sem vittem túlzásba. Halvány barna szemhéjfesték, szempillaspirál és szájfény. Nem szeretem az erős sminket. Gyorsan fogat mostam, a fürdésen már túl voltam, úgyhogy elkezdem öltözni.
Az ágyamon ülve a telefonom óráját bámulva várakoztam, amikor végre meghallottam a dudát. Lekapcsoltam a villanyokat és már rohantam is. Kikerekedett a szemem, amikor megláttam a matt fekete chevrolettet. Amikor megláttam ki ül a volán mögött görcsbe rándult a gyomorom. Serah a másik oldalról az ablakból kimászva integetett nekem.
- Na mi lesz már Darcy jössz vagy nem? - gyorsan összeszedtem magam és elindultam a kocsi felé.
- Sziasztok. - köszöntem, amikor beszálltam a kocsiba.
- Hali. - Blake a visszapillantó tükörből nézett rám.
- Úgy örülök, hogy eljössz velünk. - vigyorgott Serah.
- A többiek? - kérdeztem, mert rajtam kívül csak ők ketten ültek a kosiban.
- Úton. Másik kocsival mennek. - válaszolt Blake.
- Bocs, hogy miattam kitérőt kellett tenni. - a tükörből láttam, hogy rám pillant.
- Semmi baj, igaz Blake?
- Aha. - mondta unottan, és már ismét az utat nézte. Az út hátralevő részében Serah-val beszéltem, aki idő közben hátra mászott hozzám, hogy könnyebben kommunikálhassunk. Sötét volt kint úgyhogy alig tudtam kivenni merre tartunk.
- Itt vagyunk! - kiáltott fel Serah örömében. Amikor kiszálltam megláttam az ismerős Jeep-et.
- Drágám, hát eljöttél! - hallok meg egy férfi hangot mögülem, ezt követően átkarolja a derekam és megpörget. Egy éles sikoly hagyja el a torkom, a hirtelen mozdulattól, míg a támadóm csak nevet. Amikor végre letett és egy kicsit szédelegve fordultam felé.
- Elliott ezt kérlek ne ismételd meg többet. - teszem a kezem a szám elé hányingert színlelve, míg ő csak felkacag.
- Ell, a többiek? - kérdezi mögülem Blake.
- Már bent vedelnek.
- Asszem csatlakozom. - indul el, mi meg utána.

Blake Zemon

A buli nem volt olyan nagy szám, annyira, hogy Dave, Kieth és Rose a koncert után haza is mentek. Olyan hajnali 1 óra körül lehetett, amikor Elliott újra betalált, hogy fárasszon a faszságaival. Nem igaz miért nem keres már egy nőt és viszi el, hogy megdughassa? Ahogy láttam, hogy közeledik próbáltam a pult felé fordulni, hátha nem ismer fel, mivel elég labilis állapotában volt már. 

- Héé Blake te szépfiú! - kiált miközben átkarolja a nyakam. 

- Húzzál már Elliott. - tépem le a kezét magamról.
- Még egy kört ide Sher!- na már csak ők hiányoztak.
- Miért vagy ilyen búskomor barátom? - kérdezte Dick majdnem átesve a saját lábán.
- Hmm. Oda nézzetek fiúk. - Elliott kéjesen végignyalta felső fogsorát és valamire, nagyon koncentrált mögöttem. Az ikrek is arra fele néztek, de engem cseppet sem érdekelt mi köti le ennyire őket.
- Asszem Öcsi vigyázba vágta magát.
- Undorító vagy Elliott. - közöltem vele miközben újra meghúztam, ezt a kibaszott alkohol mentes sört.
- Hé Blake ezt neked is látnod kéne. - bökött vállon Col.
- Nem érdekel semmilyen kurva, akinek csak feltűnési viszketegsége van.
- Te tudod öreg, de én most azonnal felmegyek hozzá arra az asztalra. - indult el mellőlem Ell.
- Hé Blake, csak úgy hagyod, hogy rámásszon Darcyra? - mi a...? Darcy? Megfordultam és kikerekedett szemmel néztem, ahogy ugrál az asztalon és áthúzza a fején a pólót . Felálltam és a pólója nyakánál fogva vissza rántottam Elliottot, aki majdnem elesett, de nem érdekelt, csak az, hogy lerángassam a melltartóban táncoló Darcyt arról a kikúrt asztalról. Hol a picsába van Serah? Nem kellett sokáig keresnem a vöröst fejét mert épp most tért vissza Darcyhoz, hogy vigyen neki még piát. Mind a ketten torkuk szakadtukból énekeltek a zenegéppel. Amikor oda értem megfogtam először Seraht és nem túl gyengéden lerángattam magam mellé, majd Darcyval is ugyan így tettem.
- Mégis mi a faszt műveltek?! - üvöltöttem rájuk, Serah csípőre tett kézzel állt és egy kicsit sem feszengett, hogy melltartóban áll egy szórakozó hely kellős közepén, Darcy mellette, olyan volt mint egy bűnbánó óvodás kislány elöl összefűzött kézzel.
- I-ide figyelj B-blake! Had csináljuk, azt Darcyval, amihez kedvünk van! K-különben is, inkább gyere táncolni. - megfogta a kezem és elkezdett maga felé húzni.
- Hol van a pólótok? - egyszerre vonták meg a vállukat, idegemben nyomkodtam az orrnyergemet.  
- Indulunk haza! - szóltam rájuk és megragadtam  mind a kettőjük csuklóját és elkezdtem őket kifelé húzni. A kocsi előtt állunk, amikor láttam Darcyn, hogy valami nagyon nincs rendben. Gyorsan kinyitottam a hátsó ajtót és belöktem Seraht.
- Hé! - tiltakozására rácsaptam az ajtót és bezártam a kocsiba.
- Minden oké Darcy?  - fogtam meg a karját, ő a fejét rázta és a következő pillanatba már kétrét görnyedve sugárba hányta teli a parkoló betonját.
- Gyere, gyere. - átkaroltam és egy fához vezettem.
- Minek iszol, ha nem bírod? - nem volt rá válasz, nem is vártam, inkább oda mentem és felmarkoltam hosszú haját és tartottam.
- Már másodjára látlak hányni.
- Én már csak ilyen romantikus alkat vagyok. - válaszolja, miközben felnevet, de ez nem tartott sokáig mert még mindig jött belőle. Szemem a hátán pihent, és zavartam összevontam a szemöldököm, amikor megláttam egy halvány foltot a lapockáján. Ahogy tovább néztem egyre többet láttam, volt amelyik még elég lila volt. Ujjammal végig simítottam az egyiken mire összerezzent.
- Ezek mik? - kérdeztem elfojtott hangon. Úgy tűnik abba hagyta a hányást és felém fordult. Szemem akaratlanul is telt mellén akadt meg. Majd lentebb, az oldalától a hasa közepéig egy nagyobb folt futott végig, de már halványodott szinte már nem is látszott. Felnéztem rá és kérdően pillantást lőttem felé.
- Én, én csak...tudod elég béna vagyok, és folyton neki megyek mindennek meg elesek. - nevet fel zavartan. Ezt ő se gondolja komolyan, hogy elhiszem.
- Valaki bánt Darcy? - kezemet lassan az oldalán lévő foltra teszem. A folt majdnem akkora mint a tenyerem.
- Nem! Dehogy! - mondja dühösen. - Megyünk? - bólintok, de mielőtt vissza indulnánk megállítom.
- Mi az? - leveszem magamról a farmer mellényt és oda adom neki.
- Vedd fel.
- Ó...kösz. - belebújik és végre eltűnnek a szemem elől a bőrét csúfító foltok. Ki tehette ezt vele?

Darcy Bloom 

- Nálunk alszol ma este? - fordította kicsit felém a fejét Blake. 

- Ö...nem. Haza kell mennem. - erre csak bólint. Ők közelebb laktak úgyhogy először kiraktuk Seraht, aki bealudt mellettem és rám csorgatta a nyálát.

- Mindjárt jövök. - kiemelte a kocsiból a még mindig alvó Seraht és eltűnt vele a házba. Próbáltam minél jobban összehúzni magamon a mellényt. Olyan jó illata volt, olyan... Blake-es. Az ajtó újból nyitódott és csukódott és már megint mozgásban volt az autó. Az utat néma csendben tettük meg, amikor megérkeztünk elhadartam egy gyors " köszönömöt " és már indultam is be. 

- Hé várj! - hallottam meg magam mögött, ahogy kiszáll és utánam jön. 

- Ó a mellény? - fordultam meg és már vettem volna le, de megállított. 

- Nem hagyd csak. Ezt Col találta a női vécében. - hogy hol? -  Ne kérdezd mit keresett ott. - nevetett fel és átadta a táskámat. Basszus, ez mázli. 

- Köszi. - mosolyogtam rá. A mosoly egy pillanat alatt eltűnt az arcáról és görcsbe rándult a gyomrom attól, ahogy rám nézett. 

- Mondd el ki csinálta ezeket veled. - mutat rám. Egy könnycsepp futott végig az arcomon és megráztam a fejem. 

- Darcy ez nem egy kibaszott játék! Lehet, hogy legközelebb nem úszod meg zúzódásokkal.- emelte fel a hangját mire összerezzentem. - Ismertem olyat, akit vertek, hidd el az ilyennek soha nincs jó vége. - mondta elszorult torokkal. Éreztem, ahogy még egy könnycsepp lecsorog az arcomon.

- A szüleid azok Darcy? Ők bántanak? - itt már hangosan zokogtam és hevesen ráztam a fejem, miközben a számra szorítottam a kezem, hogy elfojtsam a sírást. 

- Válaszolj! - fogta meg a karom. 

- Én nem...nem ők azok. - mondtam remegő hangon. 

- Akkor ki? Ki az Darcy? - láttam, ahogy megfeszül az állkapcsa és szeméből csak úgy sugárzik a hamisítatlan düh. Nem árulhatom el neki, hogy Matt az. Ki tudja mit csinálna ha megtudná. Lehet, hogy soha többé nem jöhetnék haza.

- Sajnálom. - kirántom a keze közül a karom és a ház felé szaladok remegő kezekkel nyitom ki az ajtót és csukom be magam után és az ajtónak dőlve a földre csúszok. Nem jön utánam és nem sokkal később hallom, hogy elhajt a kocsival. Felmegyek a szobámba és úgy  ahogy vagyok befekszem az ágyamba. Arcomat a mellénybe fúrom és hagyom, hogy az illata álomba ringasson.

3. Szia Elliott

"Csak adj még egy esélyt ennek az altatódalnak

És hangosítsd fel a rádiót

Ha most hallasz engem

Hozzád szólok

Hogy elmondjam, nem vagy egyedül"

(Nickelback)

- Hol a faszomba voltál!? - szédültem. Kezemet a lüktető fejemre szorítottam és próbáltam minél kisebbre összehúzni magam. - Kérdeztem valamit a kurva életbe!- egy hatalmas rúgás az oldalamba. Az összes levegő kiszorult  tüdőmből, hirtelen alig kaptam levegőt.
Kezével mélyen belemarkolt a hajamba és felrángatott, hogy a szemébe nézzek.
- Többet elő ne forduljon megértetted!? - üvöltötte még mindig a hajamat tépve. - Takaríts fel. - csak hevesen bólogattam, miközben már szúrták a szememet a könnyek. Aztán egy mozdulattal a földre vágott és felsétált a szobájába. Gyűlölöm, amikor ilyen. És sajnos gyakran fordul elő, hogy dühös. De rajta kívül nincs másom. Vannak rajta kívül rokonaim, de nem kérhettem tőlük, hogy fogadjanak be, hisz még néha magukra sem elég a pénzük. Így maradtam én a bátyámra Matt-re. Soha nem voltunk jó testvéri viszonyban és, amióta anyuék nincsenek ez csak még rosszabb lesz.
2 és fél év hosszú idő...addig ki kell bírnom. Utána kivehetem a pénzt, amit a szüleim nekem szántak és elmehetek ebből kísértetházból. A nappalit raktam rendbe, amikor kopogtattak az ajtón. Felnéztem az emelet felé, utána elindultam, hogy ajtót nyissak. Ledermedtem, ahogy megláttam az ajtóban a bátyám legjobb haverját. Gyorsan a padlóra szegeztem a tekintetem és elmotyogtam egy halk "sziát" majd beengedtem.
- Mi újság Darcy? - elfogott a hányinger, és a rettegés. Undorodtam ettől az embertől. Minden alkalmat megragad, hogy visszataszító ajánlatokat tegyen nekem és, hogy hozzám érjen. Nem válaszoltam, inkább eloldalaztam a lépcső felé.
- Szólok Matt-nek, hogy itt vagy. - megiramodtam felfelé és már azt hittem sikerül meglógnom, amikor megragadta a derekam és vissza rántott. Neki nyomott a falnak, miközben végig háttal álltam neki és előre nyúlt, hogy kigombolhassa a farmerom.
- Hagyd abba! - próbáltam ellökni tolakodó kezeit.
- Fogd be a szád te mocskos kis ribanc. - nyögte a fülembe. Ágyékát a hátsómnak nyomta, amitől egy nyögés hagyta el a torkát az enyémet viszont egy apró sikoly.
- Hé George. - jött egy hang az emelet felől. Megkönnyebbülve néztem fel Mattre, aki a lépcső tetején állt.
- Csá Öreg. - egy kicsit hátrébb húzódott, de továbbra sem engedett el.
- Elugrunk Shean-hez, vagy befejezed, amit elkezdtél a ribanccal? - a szemem elkerekedett és éles fájdalom hasította a mellkasomba a szavaira. Befejezed amit elkezdtél a ribanccal... Ennyi vagyok neki? Nem a testvére hanem...egy ribanc. Hagyja, hogy megerőszakoljon. George a fülemhez hajolt és undorítóan kéjes hangon suttogott bele.
- Legközelebb befejezzük bébi. - azzal elengedett és a bejárati ajtó felé indult. Matt egy pillantást sem vetve rám elhaladt mellettem majd pár pillanat múlva már csak az ajtó csapódása visszhangzott a házban.
Térdeim felmondták a szolgálatot és könnyek közt borultam a földre. Marta a bőrömet, az érintése. Felmentem a fürdőszobába ledobáltam a ruháimat s a forró zuhany alá álltam. A víz hangja elnyomta a zokogásomat. Csak arra tudtam gondolni, hogy lemossam annak a mocsoknak az érintését magamról. A bőröm kivörösödött a szivacstól.
A nap hátralevő részében, amilyen gyorsan csak tudtam kitakarítottam a házat, utána bezárkóztam a szobámba. A fülemben a zene maxon volt, miközben egy romantikus regényt olvastam. Bár elkezdődne az iskola...de addig még van másfél hónap. Hiányoznak a szüleim. Lassan két hónapja... Ha még itt lennének nem lenne ez. Matt mindig is undok volt velem, de mióta anyáék elmentek teljesen megváltozott...mint ahogy ez az előbb is megmutatkozott.
Vick-ről még mindig semmi hír. Lassan már hozzá szokhatnék, hogy nem számíthatok senkire. De most mindent megadnék, hogy láthassam és beszélhessek legjobb barátnőmmel. Nem sokkal 9 után elnyomott az álom.

Két héttel később

-Te vagy az Szerelmem? - épp bevásárló körúton voltam és a fűszeres polcnál keresgéltem, amikor egy ismerős hang ütötte meg a fülem. Először nem fordultam hátra mivel gondoltam valaki másnak szól, de amikor mellém lépett már láttam ki volt az.
- Szia Elliott. - helyes arcán mint eddig bármikor, amikor rá néztem most is hatalmas mosoly ült. Viszonoztam.
- Hát felismersz? - viccelődött. - Mi lesz a kaja? - nézett a tömött bevásárló kosaramba.
- Őszintén? Még én sem tudom. - nevettem fel zavaromba. - És nálad? - böktem ujjammal az ő üres kosarára.
- Őszintén? - vigyorodott el, mire én bólintottam. Fejével a kasszás csaj felé biccentett.
- Ó. - esett le a dolog. - De üres kosárral akarod felszedni? - nevettem fel hangosan, majd ő is ugyan így tett.

- Igazad van. Várj meg, mindjárt vissza jövök. - azzal eltűnt a sorok között. Egy perccel később visszajött pár doboz gumival a kosarába. Szem forgatva indultam el a zöldségek felé.
- Jó akkor segíts nekem bevásárolni. - jött utánam. - A többiek úgy is mindig baszogatnak, hogy üres kézzel megyek haza a boltból.- majd hozzátette.- Szerintük. - nevetett.
- Na gyere. - mosolyogtam rá.
- Hé várj cseréljünk. - vette ki a kezemből a nehéz  kosarat és az övét adta oda. Enyhe pír öntötte el az arcom, ahogy lenéztem az óvszeres kosárra. Remélem nem futunk össze ismerőssel mert az kínos lenne.
- Kösz. - csak egy mosoly volt a válasz. Elliott társasága nagyon jót tett a hangulatomnak, ami már napok óta elég szar volt. Az egész bevásárlóközpontot végig jártuk. Már rég nevettem ennyit. Elliott egy nagyon spontán ember volt, és ez agyon is tetszett. A könnyem is kicsordult a röhögéstől, amikor a ruha osztályon felvett egy rózsaszín csipkés melltartót és nőies mozdulatokkal a vásárlókkal elkezdett szóba elegyedni. Nekem kellett elrángatnom egy sráctól, amikor a melltartó kényelméről és hatékonyságáról magyarázott. Szegény fiú próbált menekülni, de Elliott csak követte és ahogy a srác gyorsított Elliott annál hangosabb lett és egy csomó ember figyelmét ránk irányította ezzel. Nevetve levettem róla a ruhadarabot és visszatettem. Amikor visszamentem hozzá valakivel beszélt telefonon.
- A boltba...Igen...Darcyval. - pillantott rám egy csodás mosoly kíséretében. - Aha én is meglepődtem. Oké. Csáó. - azzal kinyomta.
- Blake volt az. - mondta miközben visszatette a zsebébe a készüléket. - Üdvözöl. - ezt kötve hiszem, de elmosolyodtam, majd folytattuk a vásárlást. Miután fizettünk és Elliott sikeresen megszerezte a kiszemelt kasszás lány számát megálltunk egymással szemben mind a kettőnknek teli volt a keze szatyrokkal.
- Hát ...remélem még látjuk egymást. - mondtam és már készültem volna elindulni.
- Várj! - szólt utánam. - Nincs kedved valamikor eljönni bulizni? Olyan jó lenne.
- Én...nem hinném, hogy rá érnék.
- Ugyan már. Egy kis ivászatra mindenki rá ér. Lefogadom, hogy a többiek is nagyon örülnének neked.
- Még átgondolom. - láthatta, hogy semmi esély nincs rá és kedvesen bólintott majd elköszöntünk egymástól és elindultam haza.

2. Ismerkedések

"Emlékszem a fekete égre
A villámokra körülöttem
Emlékszem minden egyes villanásra
Ahogy az idő kezdett elmosódni
Mint egy ijesztő jel
Hogy a sors végül rám talál"
                                              (Linkin Park)


Blake Zemon

Miután kivittem a rongyot és szereztem, valami fásli szerűséget visszamentem Serha-hoz. Egyből kikapta a kezemből a rongyot és elkezdte letörölni a vért, Darcy kezéről. Én csak álltam és figyeltem az eseményeket. A lány még csak meg sem mozdult, az arca teljesen békés volt, ahogy aludt, nem úgy mint, amikor megláttam a parkba. 

- Vajon mit akar ez jelenteni? - kérdezte Ser szemét továbbra sem véve le a kezéről.

- Nem tudom. - hazudtam, bár magam sem tudom miért. Serah könnyen meg sajnálja az embereket és a lelkén viseli a sorsukat. Nem hiányzott neki még egy megtört ember problémája. Bár már szerintem túl késő.

- Add azt ide. - nyúlt a kezemben lévő kötésért. Óvatosan elkezdte betekerni a csuklóját.

Amikor végzett elkezdte a combjait tapogatni.

- Hé Ser, mit csinálsz? - néztem rá zavarodottan. Nem is törődve furcsa hanglejtésemmel tovább fogdosta. 

- Emeld fel. - nézett fel rám, mire én kérdőn felhúztam az egyik szemöldököm. 

- Megnézem van e nála valami, amivel kideríthetjük a lakcímét. Ugye nem akartad itt hagyni? - nézett rám dühösen. Igazából az volt a tervem. Nagy sóhaj kíséretében oda sétáltam és felemeltem, hogy Serah átnézze a farzsebét.

- Ahh semmi. - nézett rám szomorúan, míg én továbbra is magamhoz szorítva tartottam az alvó lányt. - Haza kell vinnünk. 

- Éreztem, hogy ez lesz. - mondtam gúnyosan. 

- Blake ennek a lánynak segítségre van szüksége. 

- Értettem Teréz anya. - tudtam, hogy nincs értelme ellenkezni. Felkaptam a lányt és elindultunk a Jip felé.

- Nocsak, nocsak. - állt meg előttem Col fülig érő mosollyal, majd mellé állt hasonmása is.

- Sikerült, halálra kefélned szegényt? 

- Ez meg ki? - kérdezte Rose cseppet sem kedvesen. 

- Haza visszük. - állt meg mellettem Serah.

- Mármint, hozzá haza? - kezdte Dick, majd Col folytatta. - Vagy hozzánk haza?

- Hozzánk haza. - Davre pillantott. - Ugye nem bánod? 

- Ser tudod, hogy nem kell megkérdezned, kit viszel oda. - válaszolta Dave miközben nyitotta az ajtót. - De most már megyünk ugye?

Mivel a Jip öt személyes volt, a lány végig az ölemben ült az ikrek pedig hátul a tágas csomag térben. Rose arcán látszott, hogy nagyon nem tetszik neki a dolog, hogy Serah egy másik lányt, hoz közénk. 

- Nálunk fog aludni stip-stop! - szólalt meg Dick. 

- Elliott lehet igényt tart majd rá. - húzta az agyát Kieth.

- Miért nem rakjuk ki az útszélére? Valaki csak elviszi.

- Ugyan bébi, ne legyél ilyen kegyetlen. - nyomott egy puszit Rose homlokára.

- Nálam fog aludni és nem rakjuk ki. - zárta le a témát Serah.

Lenéztem a kezemben lévő lányra, aki most nem is érzékelte a körülötte lévő eseményeket, csak halkan szuszogott. Jól ki volt ütve. Lehet mégis be kellett volna neki mutatkoznom, mert van egy olyan érzésem nem most látom utoljára.

Darcy Bloom

Édes illat. Ez volt az első, amit érzékelni tudtam. Lassan kinyitottam a szemem és egy sötét szobába voltam. Ahogy felkeltem fájdalom hasított a fejembe. Kikászálódtam a számomra ismeretlen ágyból és az ablakhoz sétáltam, hogy elhúzzam a sötétítő függönyöket. Az éles fénytől hunyorogva néztem ki az ablakon. Ismerős volt a hely, de most sehogy nem tudtam azon gondolkodni, hol vagyok. Valami olyan furcsa volt. Lenéztem a kezemre és láttam, hogy körül van tekerve valami fehér ronggyal. Letekertem és kikerekedett szemekkel bámultam a kezemen a hegeket. Gyorsan visszakötöttem. Nem is emlékszem, hogy ezt csináltam volna. Hol lehetek? 

Elindultam az ajtó felé, hogy kiderítsem. Ahogy kinyitottam majdnem nekimentem egy vörös hajú lánynak. Egy hatalmas mosoly terült szét az arcán, ahogy meglátott.

- Hát felkeltél? - megfogta a kezem és elkezdett húzni, valahova. - Csináltam neked teát és sütit. - megálltunk a konyhába taszigált és leültetett egy székre. Elég furcsán nézhettem rá mert egyből a fejéhez kapott.

- Ó ne haragudj. - mosolyodott el. - A nevem Serah Zemera. - nyújtotta felém a kezét. 

- Darcy Bloom. - mondtam félénken és már nyújtottam volna a kezem, de eszembe jutott a kötés és visszahúztam.

- Én nem ítéllek el. - ajkáról eltűnt a mosoly és most olyan komolynak tűnt. - Mindenkinek vannak rossz pillanatai. -nem tudtam mit válaszolni. Azt se tudtam, hogy kerültem ide. Eléggé zavart ez a helyzet és minél előbb ki akartam innen jutni, hogy haza mehessek. 

- Hál istennek Blake épp arra járt és...- bevillant egy pillanatra a tegnap este. Ott volt az a srác. Ő lehetett Blake? - aztán nem találtunk semmit nálad, amivel kideríthettük volna hol laksz. A telefonod, sem volt nálad, hogy felhívhassuk a szüleidet. - mintha újból kést döftek volna a szívembe, a szüleim említése hallatán. Éreztem, hogy könnyek szúrják a szememet, de nem akarom még jobban megalázni magam ezelőtt a lány előtt és csak bólintottam. 

- Ó és hoztam neked fájdalomcsillapítót meg ott egy pohár víz az asztalon. - arcához mintha hozzá tartozott volna az állandó mosoly. Nagyon szép volt és nem értem miért ilyen kedves, hiszen nem is ismer.

- Miért vagy velem ilyen kedves? - az asztal bámultam és halkan beszéltem. 

- Mert...amikor én voltam kilátástalan helyzetbe, mellettem is volt valaki, aki segített. - felnéztem rá és mély együtt érzést láttam a tekintetében. 

- Szép tőled, hogy segíteni próbálsz, de az én helyzetem reménytelen és nem hinném, hogy valaha is kigyógyulok a gyászból. Nem hinném, hogy megértenél.

- Szeretnéd elmesélni? - ült le mellém és egy megnyugtató mosolyt küldött felém. Amikor nem válaszoltam megszólalt. 

- 3 évvel ezelőtt...- hallottam, hogy nagy levegőt vesz. - Édesanyám furán kezdett viselkedni. Először csak azt hittem, hogy a stressztől van, ami a munkahelyén éri, vagy a rengeteg számlától, de mindig magában beszélt. Először nem is tulajdonítottam neki nagy ügyet, hisz mindenki beszél magában. - egy pillanatra megállt, láttam rajta, hogy fáj visszaemlékezni. - Mindig is egy kedves ember volt, elsősorban nagyszerű anya, tiszta szívemből szeretem. Egy idő után egyre több foltot vettem rajta észre és elfelejtett dolgokat, nem emlékezett arra sem, hogy szerezte a sebeket. Egy nap, amikor haza mentem a tükör előtt állt és ollóval a kezében elkezdte vágdosni az arcát és a tükörképével ordibált. Ahogy észre vett, nem emberi módon elkezdett vigyorogni, és nekem esett. - alig hittem a fülemnek. Azt hiszem nagyon is jól tudja, mi a fájdalom. Egy ideig csak bámult maga elé.

- Sajnálom, ami anyukáddal történt. Kiderült mi volt a baja?

- Egyszerűen, csak elment az esze és fogalmam sincs mi lehetett az oka és már nem is fogom megtudni, mert már fel sem ismer. 

- Hol van most?

- Elmegyógyintézetben. Már  két éve nem láttam. Még most is tiszta szívemből szeretem, de nem bírom őt így látni. - egy könnycsepp hullott le az arcáról.

- Mi van édesapáddal? - egyből láttam, hogy megkeményednek a vonásai, és elönti a tekintetét a düh. 

- Nem tudom. De remélem, hogy kínok közt vergődik valahol az az alkoholista görény. - hirtelen felkapta a fejét és a szemembe nézett és a legelbűvölőbb mosolyát ragasztotta magára.
- Már megbirkóztam vele, és elfogadtam olyannak az életem, amilyen és tudom lehetek boldog. Ha elmondod mi bánt...- nem tudta befejezni a mondatát mert kivágódott a bejárati ajtó és egy fekete hajú orr piercing-es srác lépett be.
- Azt hallottam, hazahoztál valakit Gyönyörűm. - egyből találkozott a tekintetünk és belepirultam, ahogy végig nézett rajtam és végig nyalta az ajkát és hümmögött. - Szervusz Drágám, a nevem Elliott - megfogta a kezem, hogy leheljen rá egy apró csókot. - De szólíts csak a Végzetednek. - kacsintott rám.
- Jézusom, Elliott ez meg milyen csajozós szöveg? Nagyon gáz vagy ember. - ismét az ajtóra pillantottam és egy szintén sötét hajú szálkás srác jött be, akinek a karja teli voltak tetoválással.
- Épp beszélgetünk ha nem zavarna! - csapott az asztalra Serah és felállt.
- Nem zavar. - ez már túl sok ember volt egyszerre. És azt hiszem kezd romlani a látásom, mert kettőt láttam belőle. Oda sétáltak és egyikük lehajolt és már zavarba ejtően közel hajolt az arcomhoz, de csak a szemembe bámult.
- Hát Col...egyikünk sem nyert. Szürke. - ez meg miről beszél?
- Vigyázz, hagy nézzem! - lökte félre a másikat és most ő is ugyan úgy bámult.
- A francba, hát ez buktuk.
- Miről beszéltek? - kérdezte a piercinges srác.
- Fogadtunk 20 rugóban, hogy milyen színű a szeme, de egyik se jött be.
- Darcy ők az ikrek Colin és Dick. A tetkós srác, Kieth.
- Hali. - intett felém Kieth.
- Mondd csak. - kezdte Colin vagy Dick. Fogalmam sem volt. Közel jött és a mellettem lévő székre ült, aztán átkarolta a nyakam. - Volt már részed édes hármasban? - húzogatta a szemöldökét.
- Ne is foglalkozz ezekkel az idiótákkal Drágám. Velem sokkal jobban jársz.
- Na húzzatok kifelé! - mutatott az ajtóra Serah.
- Hú süti! - nyúlt a tányér felé az egyik iker, de Serah rácsapott a kezére.
- Az nem a tiéd!
- Olyan gonosz vagy Ser. - simogatta a kezét sértődött arccal. Éreztem, hogy a mosoly próbál érvényesülni az ajkaimon. Észre se vettem, de a fejfájásom, magától elmúlt.
- Reggelt! Senkit nem találtam otthon, és láttam, hogy nyitva van az ajtó szóval, akkor itt kajálunk. - tett le egy csomó szatyrot az asztalra egy nagyon helyes srác. - az ikrek egyből nyakig benne voltak a szatyrokba és kutattak.
- Ó szia. Örülök, hogy végre úgy találkozunk, hogy ébren vagy. - nevetett fel én meg csak mosolyogtam erre a tökéletes pasira. - Dave vagyok. - fogta meg a kezem, de ez nem kéz fogás volt, hanem csak tenyerébe zárta a kezem és játékosan megrázta.
- Darcy. - válaszoltam neki.
- Szólok Rose-nak, hogy itt vagyunk. - szólalt meg a tetkós srác és kiment.
- Én meg elszaladok, Blake-ért. - szólt a piercinges.
- Akkor én meg elegyek Piriért, a kenyérpirítóért. - szólalt meg komoly fejjel az egyik szöszi egy zacskó kenyérrel a kezébe és eltűnt.
- Hé hozd csak azt vissza! - szalad utána a másik szőke fej. Azt vettem észre, hogy már nem is szorongok, annyira, hogy itt kell lennem ezek közt az emberek között és úgy tűnt, csak Serah tudott a vágásokról a kezemen, mert egyikük sem bámulta vagy ilyesmi. Vagy csak udvariasságból nem mondtak semmit.
- Reggelt. - morogta egy női hang. Egy nagyon szép sötét bőrű göndör hajú lány sétált be a tetkós oldalán. Ő lehetett Rose. Egy pillantásra sem méltatva leült az asztalhoz.
- Rose, ő itt...- kezdte Dave.
- Nem érdekel, hogy kicsoda ő. - most felnézett rám és tekintetét az enyémbe fúrta. - Minek kell ilyen jött menteket ide hozni.
- Rose! Ez Serah lakása azt hoz ide, akit akar. - szólt rá szigorúan Dave.
- Jó, akkor holnap elhozok ide pár drogost meg alkoholistát. - mondta gúnyosan Rose.
- Darcy nem drogos! - szólt közbe Serah.
- Az lehet. De megkérdezhetem, hogy miért van bekötve a keze? Hmm? - könyökölt az asztalra és tenyerével tartotta az arcát miközben undokan mosolygott. Összeszorult a gyomrom, azt hittem menten elhányom magam, ahogy minden szem rám szegeződött.
- Én... - hebegtem.
- Az én hibám. - jött egy férfias hang az ajtóból, mire mindenki arra kapta a fejét. A tegnapi srác. Most, hogy jobban megnézem elég jól nézett ki sőt. De most nem igazán tudtam erre gondolni mert még mindig pattanásig feszültek az idegeim.  A többiek nem láthatták, de egy kérdő pillantást vetettem felé.
- Tegnap, amikor találkoztunk félre értette a szándékaimat. Azt hitte meg akarom erőszakolni, meg ugye volt bennem egy kis alkohol és tudjátok olyankor kicsit nyomulósabb vagyok. - erre a két lány egyszerre nyögött egy " hát igen"- t a fiúk meg csak felnevettek. - Na szóval, nekem esett és elkezdett ütögetni, amíg én próbáltam elmagyarázni, hogy nem bántom, és hátra csavartam a csuklóját. Ezért van bekötve. Meghúzódott. - nézett a göndör hajú lányra szúrós tekintettel. - Rose. - Rose csak durcásan vissza fordult és egy joghurt után nyúlt, de előttem még vetett rám egy gyilkos pillantást.
Nagyon hálás voltam ezért a srácnak. Blaknek. Leült velem szembe és egy félmosollyal nyugtázta, hogy minden rendben. Visszamosolyogtam. Egy plusz széket oda kellett húzni az asztalhoz, de az ikreknek még így sem jutott hely ezért a pultra ültek és ott reggeliztek. Igaz már majdnem dél volt.
- Ti mind szomszédok vagytok? - kérdeztem halkan miközben beleittam a teás bögrébe.
- Ja, igazából ez az egész lépcsőház a miénk. - mondta az egyik iker.
- Akarod mondani Dave-é. - lökte meg a könyökével a testvére. Rá pillantottam az említett személyre, aki csak mosolygott. - Mi csak élősködünk rajta.
- Hát ti ketten biztos. - mondta Dave, de biztos voltam benne, hogy nem komolyan gondolja.
- Az egész? - kérdeztem csodálkozva. Nem lehet egy olcsó dolog.
- Hát, ja. Apám úgy gondolja, hogy kötelessége, minden hónapban felturbózni a bankszámlámat, hogy ne mondhassam rá, hogy egy szar szülő. Pedig attól még az. - dobott egy mogyorót a szájába, a mondat végén. Nem látszott rajta, hogy bánja a dolgot.
- Mesélsz magadról Szépségem? - kérdezte Elliott.
- Nincs mit mondanom. Tök átlagos vagyok. - végig az üres virágos tányért bámultam zavaromban.
- Én ezt nem így látom. - mondta kéjes hangon.
- Tényleg Casanova a tegnapi csaj elment már, vagy még mindig az ágyadban fekszik? - kérdezte Dave, mire Elliott csak kacsintott.
- Hé nem megyünk ki a jövőhétre, a várba? - kérdezte Kieth.
- Tőlem mehetünk, már úgy is rég voltunk. - mondta Dave, miközben felállt, hogy kivigye a tányérját.
- Király! - ugrott le a pultról az ikrek egyike.
- Te is jössz Darcy? - nézett rám hatalmas szemekkel a másik.
- Nem én, már így is sokáig voltam. - álltam fel. - Sajnálom, hogy gondotokra voltam. Köszönök mindent.
- Ugyan semmiség. - legyintett Serah. - De tényleg menned kell? - szomorodott el.
- Igen.
- Én majd... - kezdte Elliott.
- Haza viszlek. - jött vissza Dave.
- Cseszd meg Dave! - mondta durcásan, erre Dave csak egy gúnyos mosolyt küldött felé és felkapta a slusszkulcsot az asztalról, amit még érkezésekor hagyott ott.
- Még egyszer köszönök mindent. - szemem elsősorban Serah-t és Blake-et célozta meg.
- Kikísérlek- pattant fel Serah.
- Sziasztok. - köszöntem el, és meglepetésemre az ikrek két oldalról átöleltek. Elliott csak kacsintott, Kieth intett míg Rose még csak egy pillantásra sem méltatott.
A lépcsőházban a falakon gyönyörű és egyben nagyon bonyolult festmények voltak. Alig bírtam, hogy ne álljak le jobban szemügyre venni őket. Ha jól láttam, három emeletes volt az épület és Serah pont középen volt. A földszinten kinyílt az egyik ajtó és egy húszas évei vége felé járó szőke nő lépett ki elénk.
- Ó sziasztok. - tűrte a füle mögé az egyik tincsét és elmosolyodott. Mind visszaköszöntünk és követett minket kifelé, majd elsétált a jobb irányba.
- Figyelj Darcy, ha bármi problémád van - megfogta a kezem és valami papírt nyomott bele. - csak hívj fel. Tényleg. - nézett rám komolyan, majd meglepetésemre megölelt. Fura volt, hisz szinte nem is ismertük egymást, de azért visszaöleltem.
- Rendben. Köszönöm. Szia Serah.
- Szia Darcy.  - beszálltam a kocsiba. Az egész út alatt csak, annyit beszéltünk, hogy jobbra, most balra, egyszóval csak navigáltam ő meg kérdezett, hogy most merre. Amikor megérkeztünk neki is köszönetet mondtam és elbúcsúztam. Megvártam míg elhajt aztán elindultam az ajtó felé. Az ajtó nyitva volt, és amikor beléptem egy hatalmas csattanástól csengett a fülem és egy pillanat múlva már forgott is velem a világ.